Gyönyörű színpompába borult a természet,
bőségtál terül boldogan a földeken.
Egy víg madárijesztő nézi csorgó nyállal,
amíg e jólétet magamhoz ölelem.
Már levedli megkopott ruháját a világ,
ázott avarban rongy gúnyában lépdelek.
Imára kulcsolom kezem ég felé nézve,
némán, könnyes szemmel avarban térdelek.
Fényt az ádáz, rozsdás levél mohón elnyeli,
sivár puszta lett a hajdan kies világ.
Ködös, párás illatok szállnak bánatosan,
magányba burkolózik az egy szál virág.
Megveszett dúvad szikkadt leveleket kavar,
tajtékzik, dühöng, most köröttem szédeleg.
Mély bronzvörös, burnótbarna az erdő, mező,
némán, könnyes szemmel avarban térdelek.
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsa! Már a címe is megragadó! És az egész vers, ezekkel a mesterien megkomponált őszi képekkel. Az első sorban azonban sztem jobb lenne elkerülni a "gyönyörű színpompába borult…" kifejezést. Szerencsésebb dolog leírni, milyen (a továbbiakban ezt teszed) , s hagyni, h az olvasó kiáltson fel így: "milyen gyönyörű színpompás képek!" Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Bödön!
Köszönöm szépen a gratulációt é az épitő jellegű kritikát:
Zsuzsa
Kedves Suzanne!
Ismét egy csodaszép írás!
Azt hiszem szeretheted az öszt,
nagyon sok szép jön ki róla
tollad alol!
Csodaszép írásodhoz gratulélok´1
Szép napot:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm szépen a gratulációt:
Zsuzsa