Mikor fényes csillag ragyog fenn az égen,
akkor a bánatom, újra fáj, mint régen.
Úgy sajog a szívem, majdnem belehalok,
vigasztaljatok hát, mennyei angyalok!
Az a fényes csillag, azt üzeni nékem,
feledj el engemet, ne imádjál mégsem!
A te csillagod most másra ontja fényét,
fájó lelkem veszti, árva szeme fényét.
Már csak a bort iszom, gyógyítván sebemet,
mely mindig felszakad, oly nagyon szenvedek!
Emelem kupámat, hadd vigadjak sírva,
addig míg eljutok, le a sötét sírba.
Kedves barátaim, ha föld alá szállok,
akkor mindenkinek mindent megbocsátok!
Imádjátok nagyon a fényes csillagot,
amely bús éjeken fenn az égen ragyog!
Iker-csillag lesz az, mennybe szállt a párja,
örök szerelmével vár ott már reája.
Megszakadt a szívem, tudja meg az ég is,
a hűtlen babámnak, megbocsátok mégis!
12 hozzászólás
Kedves Alberth!
Akár csak egy népdalt énekelni lehet!
Szépek a rímek is és a tartalom is illeszkedik egymáshoz!…
"Már csak a bort iszom, gyógyítván sebemet,
mely mindig felszakad, oly nagyon szenvedek!
Emelem kupámat, hadd vigadjak sírva,
addig míg eljutok, le a sötét sírba."…
Ezek a sorok nagyon megfogtak!…
Mehetek veled vígadni???:):)
Gratulálok!
fátyolfelhő
Szia!
Az a fényes csillag mi mást érdemelne mint megbocsátást.:-)
Szeretettel:Marietta
Nagyon szép búsongós, valóban olyan "népdalos" jelleggel, a ritmusa is a stílusa is. Gratulálok hozzá: Szeretettel Era
Kedves Fátyolfelhő!
Jöhetsz vigadni, de hozzál magaddal egy jó hangú népdal-, avagy magyarnóta-énekest!
Egy cimbalmos, prímás, kontrás, brácsás kell még. Esetleg klarinét is szóba jöhet. Akkor aztán vígadhatunk. De remélem, sírni is tudsz közben. :))))
Üdv.: ALberth
Kedves Marietta!
Aki igazán szerelmes, az nem tud büntetni sem. Esetleg magát emészti. Ki másnak bocsáthatna meg az ember leginkább, mint annak, akit a legjobban szeret.
Üdv.: Alberth
Kedves Era!
Népies ritmusra írva megpróbáltam a hangulatot is népies atmoszféraba rejteni.
Örülök, hogy tetszik ez a ma már nem nagyon használt stílus! 🙂
Üdv.: Alberth
Nagyon szép a szomokás versed, amolyan albrecht-es! Nagyon jó volt olvasni. A vége különösen tetszett: "a hűtlen babámnak, megbocsátok mégis!"
Üdvözöllek: Kata
Mintha egy népdal szövegét olvasnám. Szép, szomorú. Gratulálok: Colhicum
Kedves Albert
Nevetve sirni, és sirva nevetni, az az egyedüli tulajdonsága a magyar embernek. Én rám itt más sokszor csodálkozva néztek ismerőseim, és kérdezték: MI van most? Te szomorú vagy e most, vagy boldog? És mikor azt a választ adtam: Én vagyok a legboldogabb szomorú ember a világon, akkor csak a szemük lett nagyobb, és az ajkuk csak szótlanul mozgott. Ez volt a számukra, az érthetettlenség tetőfoka: Hogy lehet egy szomorú ember boldog. Nem haragszom rátok, ha ezt nem értitek,- mondtam, annak hogy ezt megértsétek, az alapfeltétele, hogy az ember magyarnak szülessen. Minden további próbálkozás hiábavaló.
Úgy mint ahogy ebben a versben is leirod. Azért is olyan szép, egyedüli.
üdv Toni
Kedves Kata!
A megbocsátás nagy erény, s megvan a nép fiában túlnyomórészt. Sajnos épp tegnap gyilkoltak meg egy fiatal nőt szerelemféltésből. Ez ellen is tiltakozom a versemmel. "Egy jó asszony mindig megbocsájt". De egy jó ember is. 🙂
Üdv.: Alberth
Kedves Colhicum!
Köszönöm gratulációdat. Megpróbáltam magyar nóta gyanánt elénekelni, sikerült is nagyjából. Persze csak így gondolom, mert nem volt visszajelzés. Ugyanis magamban voltam a fürdőszobában. 🙂
Üdv.: Alberth
Kedves Toni!
Bizony, igazad van! Magyarnak kell születni, magyar lélekkel ahhoz, hogy a sírva vígadás a vérünkben legyen. No meg a lelkünkben.
Ezért nem is lehet erről leszokni. 🙂
Úgy érzem, ha népies költeményeim pozitív fogadtatásra találnak, akkor van igény rájuk, s gyakrabban is írhatok ilyet.
Van egy Hortobágyi csárdásom is, majd behozom hamarosan.
Üdv.: Alberth