Akasztást tartanak a főutcán ma délben,
s az elítélt ezúttal én vagyok.
Törvényen kívüli lettem… – mondták,
így kegyelmet már csak Istentől kaphatok.
Szekéren visznek a vesztőhelyre,
hol az összecsődült tömeg már izgatottan várja,
hogy hurkot akasszanak a "bűnösök" nyakába.
És bámulnak rám az "ártatlanok",
kik szabadon élhetnek, tehát bűntelenek.
Ők a tisztességesebbek, s mégis:
a halálom okoz nekik élvezetet.
Várakozón tekintenek a bitóra,
míg engem egy székre állítanak.
Számukra izgalmas műsor kivégzésem,
s még ők mondják, szégyelljem magamat!
Előre szörnyülködik pár pletykás vénasszony,
kiknek kéjt okoz az iszonyat:
"Milyen kár érte! Még szép és fiatal,
s nem vár rá más, csak a kárhozat!"
Egyet sem ismerek a tömegből,
és ők sem tudják, ki vagyok.
De tapsolnak, mihelyst nyakamon a hurok,
s visítoznak, mint az állatok.
Majd kirúgják alólam a széket,
s megkezdődik a vigasság.
Míg előttem elsötétül minden,
ők ezt kiáltják:
Győzött az igazság!
1 hozzászólás
A forma valahogy nem ragadott meg. DE a tartalom nagyon!
Lehet, hogy ha felolvasnád, jól csengene így is, de szerintem valahogy inkább egy rövid prózát kívánna a téma..
Nagyon tetszik, ahogy rávilágítasz az “ártatlanok” mocskosságára…
jó..