mint magányos fenyő
körül a tér, csak állt.
Ahogy fényöblét verő
hóesés téli lámpák
alatt, a szántó-vető
emlékezés mi csak
száll már az űrben
de sohasem arat…
S egészen olyanná lesz
– ahogy föld, víz,
s mennyboltozat egész -,
mint gyermekkori nyár,
szellő ha elszaladt,
viharfelhő sötétje alá
repülő madárcsapat…
S olyan mint éjen,
álmot váró mozdulatlan
szempillád alatt a gondolat,
az álom csak álom maradt…
12 hozzászólás
Szép volt:)
Olyan álomporos:)
talán igen, talán nem Henkee:)
Köszönöm, hogy olvastad
András, ez gyönyörű! Annyi mindent lehet róla gondolni, belemagyarázni. A lényeg, hogy jó olvasni. Üdv: Colhicum
Én ismét gratulálok, látom folytatod Önmagad..nagyon szép!
Üdvi: dp.
Jó Téged olvasni.
Paris
Szinte megelevenednek előttem a képek, s filmszerűen peregnek. Gratulálok! Ez is nagyon szép! hamupipő
Csodaszép képeket festesz valóban, látható minden, olyan varázslatos nekem is! Gratulálok!:)
Mindannyiótoknak köszönöm:)
Csodás vers! Végtelen idő,
végtelen tér, évszakok és korok,
s mindez egy szempillantás alatt!
Gratulálok!
Az összes versedet meg kell ismernem!
Falevél
Köszönöm, hogy olvastad kedves Falevél, és örülök, hogy tetszett.
olyan hatást keltett, mint mikor felébredek reggel, és csak érzések vannak bennem és becsukom a szemem, erősen koncentrálok, hogy felidézzem, mit is álmodtam, mert minden ott van a fejemben csak valahogy az egész nem áll össze.
nekem ilyen zavaros egy kicsit a vers, de pont így jó, illik az álomhoz -.-
Be nem teljesült, múltbéli álomról szól….illetve így terveztem:)
köszönöm, hogy elolvastad, kedves Nola