Védeni többé senkit nincs jogom
a föld most nyíljon meg alattam
boldogan, boldogan elkárhozom
vétettem, könnyedén hazudtam
a legszebb parancsokat hágtam át
nem is értve és érezve semmit
s hiába mondanék ezer imát
már nem fogad magába a szent hit
csak lődörgök az utcán, átfázva, félve,
megbánás tekint ki szemem peremén
nincs szó, ami tőlem létre kélne
csak reszket bennem a hiú remény
számból megbánás ömöl dadogva
vádló, bántó, de őszinte szavak
nem vihet magával mohón sodorva
hogy elreppenjek, mint boldog madarak
most hallgatom csupán, szólnak nekem
e bűnös lénynek, múló hazugnak
hogy nem felejtik el soha énekem
de az arkangyalok sosem hazudtak.
6 hozzászólás
Nagyon megfogott. Mély érzések, megrázó a történet, fájdalmas.
Köszönöm hogy elolvastad, és köszön a véleményt is. Erre most nem mondom, hogy “igyekeztem”…
Csak szereném felhívni a figyelmed, elgépelted az “elkárhozom”-ot.
A vers tetszik, mindenkit utolér néha ez az érzés… Képzeld, milyen rossz lenne, ha ez nem így történne…
Köszönöm, hogy szóltál, javítom. És köszönöm a hosszászólást is.
Miléna, ez ütött. És tetszett. Az utolsó négy sor főleg. A címe is nagyon jó, a rímek, a helyükön, csak gratulálni tudok!
Tetszik, kedves Miléna. Nagyon is.