Szitál a köd,
és ördögöd rostál,
egy életet elajándékoztál.
Vörös szőnyegen
bársony a függöny,
örömtelen tükörmás,
nincs rajta könny.
A kapu kitárva,
születésed halál,
leveleken taposol,
de a fa újra virágot vár.
Áldott egy állapot,
kegyelet, érzés,
ahol szeretet
eljön a vérzés.
Kebleiden csüng
majd egy csecsemő.
Ősz van,
színezzen az eső.
6 hozzászólás
Szia Szabolcs! Ellentmondás-egység. Így kerek, így teljes. Klassz vers. Tetszett! Üdvözlettel: én
Szia Bödön!
Hálásan köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Eferesz!
Kiragadtam ezt a két sort!
Remek gondolat!
“leveleken taposol,
de a fa újra virágot vár”
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Szia sailor!
Köszönöm szépen, hogy kiragadtad.
Üdvözlettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Örök körforgás, mint a mókuskerék. A töklámpás, akár egy halálfej, vigyorog a háttérben. Vajon ilyen nevetséges az embersors kívülről nézve?
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Nekem sokszor annak tűnik, és ilyenkor mélységesen szomorú leszek, tudom, előítéletek. De inkább azt mondanám, hogy ez a nevetségesség belülről fakad, mindannyiunkból.
Szeretettel: Szabolcs