Valótlan valóságból szőtt igazálom.
A dobbanás is megszakad, mikor meglátom.
Ködfátyol takarta fekete orchidea,
Mélység gyönyörű démoni angyala.
Pillantása lázat enyhítő hókristály,
Szeme lelkekbe tekintő riadt jégmadár.
Érintése az alkony szerelmének lángja,
Ő a Halál eltitkolt szépséges lánya.
Béklyóba veri szívem örök ritmusát,
Ereimbe ülteti a vágy édes kárhozat virágát.
Ismerem a végzet vérző erdeinek sóhaját,
Éj sötét hercegnőjének halk szavát,
Mely felszabadítja a megkötözött sárkányt!
Selyem fedte teste megfoghatatlan,
Könnyei ékkövek az árnyak honában,
Csókja minden élet éltető forrása,
Eggyé válni vele a leírhatatlan csoda,
Egy halhatatlan halandó misztikuma.
4 hozzászólás
Hát….wáó..hát ez nagy…Minden elismerésem 🙂 Nagyon jó lett! Gratulálok hozzá!:) Remekmű.
Hát köszönöm…
Igyekeztem. De ennyivel nem ér még véget a dolog. Úgy érzem több van még bennem ebből az érzésből. Majd olvashatod:)
Üdv.:
Serafis
Szia, szep a versed formaja, precizek a rímek, de nekem valahogy giccses, túl sok, hianyzik a misztikum, amiröl a vegen irsz. Hagyj valamit a kepzeletunkre is, a szep szavak egymasutanja neha nem hozza meg a várt hatást. Remelem nem bántalak meg ezzel,
H.
Kedves Hayal!
Természetesen nem bántasz meg véleményeddel, sőt, örülök neki, hisz mindezek segítik fejlődésemet. Remélem azért élvezted. 🙂
Tisztelettel:
Serafis