Az éjjel rólad álmodtam,
gyönyörűséges voltál,
én meg kutya voltam
vagy inkább szamár
ki reményli, hogy ezegyszer
simogatást takar a kéz
mi eddig csak megvert,
de csalódott ismét…
Aztán köddé váltál
vagy inkább semmivé,
valahová elszaladtál
és én nem láttalak többé.
Kérdeztem magamtól félve:
hát vége, eltörött?
Nem volt vége,
el sem kezdődött…
6 hozzászólás
Kissé fájó emlékek, Kedves inanis!
Szebb érzéseket és szenvedélyes verseket! 🙂
Üdv: fátyolfelhő
Köszönöm mindkét jókívánságodat.
Üdv, inanis.
Szia!
Remelem azota minden valosag es nem kodde valt alom.
Nagyon szep.
Az az álom köddé vált. Most egy másikat álmodom 🙂
Köszi, hogy olvastál.
Üdv, iannis.
Ez tetszett, kedves inanis, jó vers, át lehet érezni.
Nem lehet kellemes egy szép álomból a fájó valóságba belecseppenni. Nagyon kifejező, egyben szomorú a versed tartalma.
S a vége – bár nagyon jól megfogalmazott versként – még szomorúbb.
Szebb és jobb napokat kívánok!
Szeretettel: Kata