Az élet reményein

Drága Zoltán!:)

A legszebb pünkösdi ajándék számomra a versed. Megejtő szépséget, reményt,fényt, szeretetet áraszt .
Mindig amikor olvasni kezdem az alkotásaidat átmegyek egy misztikus hídon, nem tudom pontosan hova csak azt ,hogy megmagyarázhatatlan gyönyörűségbe részesülök és az élet titkos irányába megnyilok.Nálad mindig katarzisillat van és a lélek önfeledtségbe foglalatossága.
Csodálatos érzés veled sétálni az élet reményeinek ösvényein.Földöntúli szépségekként láttatod a világunkat.Fásultságűző vagy…átlényegitő…és úgy zsonglőrködsz a szavakkal,hogy elhiteted velünk…nemsokára megérinthetjük azt az utolérhetetlen csodát .
Az édeni spiritualitás hirnökének érezlek mikor az első szakaszt olvasom, megjelensz és a lelkivilágod szentélyébe vezetsz.

“Reszketeg fényeknek ezernyi világán
léptél felém a hajnal árnyai alól, mikor
a csend békéje ezernyi reménnyel ott
állt hallgatag kövein az elmúlásnak.”

A szépség és remény vonja aranyködébe a természetet mikor elindulunk a sziget felé hol madárdal száll szerteszét az időben ” halk susogások között a mindenség örök árnyain, mi
tanít minket, nevelve mindenkor hullt /avarnak léptei nyomán a zörrenő időn.” Átlényegült, tanitás.A lélek mindenben jeleket, üzeneteket, útmutatást lát a lét értelmének eléréséhez!
Előjönnek az emlékek és lefoglalják az öntudatot.
A csend békéje dacol az elmulással a szép élmények a félelemmel, gondokkal a mélységet hit a bizonytalansággal és győz az isteni hiszen minden de minden a világegyetembe ”
“Hozzád kötődik, Jehova Isten, mi szó életül száll.”
A megdicsőülés aurája fénylik a sorok felett és ebben a tündöklésben a zárószakasz elhinti örökérvényű üzeneteit:

“Te szépségül kapott élő élet és minden, mi
emlékezet, mi csendek reményein hozza el
újra érzéseinket gyönyörű arculatán annak,
mibe egy ember egy életen keresztül hívva
kapaszkodhat, vitetve át a csendnek élő
reményein Érted, akit én oly nagyon szeretek.”

Köszönöm a lélekutazást, feledhetetlen élmény volt és nagyon kellett most,hogy szilánkjaira hullott a világunk, újra Bábelben érezzük magunkat és Tóth Árpád szavait idézve “roppant, jeges űr lakik” az emberek között. A remény olthatatlan lángját adja át a versed .
Közel fél évszázada egy amerikai ujságiró megkérdezte az egyik egyházi méltóságot, Suenens biborost akit akkoriban a remény emberének tartottak,hogy miért reménykedik ebbe a zűrzavaros világba mikor nincs is rá ok.
A válasza nagyon megegyezik a versed üzenetével:
Tömören annyit válaszolt: ?Mert hiszek a Szentlélekben.? A riporter azonban bővebb magyarázatra várt. Brüsszel érseke egy vallomással felelt: ?Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra? A remény embere vagyok: hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem? A remény embere vagyok, mert tudom: az Egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Gondoljatok a prófétákra és a szentekre, akik döntő órákban a kegyelem csodálatos eszközei voltak, s fénycsóvát vetítettek elénk az útra. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. XXIII. János pápa is egy volt közülük. A Zsinat is. Nem számítottunk sem az egyikre, sem a másikra. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete?
Remélni kötelesség és nem fényűzés.A remény nem álmodozás,ellenkezőleg: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk.Boldogok, akik álmodni mernek,
s álmukért kemény pénzzel fizetnek,hogy testet öltsön az emberek életében.”

Mély elismeréssel és körülölelő szeretettel gratulálok lélegzetelállitóan szép versedhez mellyel ünnepiesebbé, fennköltebbé és reménytelibbé tetted számunkra az életet.

napfény