érzem egyre messzebbre visz,
hullámok közt ringatózik
apró fodrok fénye kúszik,
kémlelem a víznek sötét mélyeit
távolban a part szegélyeit,
mint ki még keresi virágát
nem találja annak zöld ágát.
A vízpartot tömegek tapossák
a mocskot magukról vízbe mossák,
én meg csak arról álmodom
egyszer majd alhatok válladon,
nyugodt álmomat ne verd fel
lágyan tekints rám szemeddel,
ajkaddal csókot lehelj, könnyűt
hozz szívemre mosolyt, derűt,
nem akarok már több bánatot
csak még néhány boldog szép napot,
a víz már úgyis elsodor
körülöttem sok, sok kis fodor,
az elkészített szemfedőt
amit a gyötrelem ujja szőtt
magamra húzom,
e l t a k a r
hogyha már minden veszve van.
14 hozzászólás
S ha az elmúlás fáj, csak simogass.
Lágyan dalolj, mert vigasz az,
ha lelkünk békélve égbe száll,
és megszűnik minden ami fáj.
Kedves Ida!
Versed utolsó sorai ilyen versikét csaltak ki belőlem. Remélem, azért még nagyon sokáig nem lesz szükség arra a szemfedőre.
Szeretettel:
Millali
Kedves Ida!
Versed szomorú hangulata megfogott.
Ne félj, a víz téged el nem sodor,
ne nézd benne a sok-sok kis fodort!
Mindig nézzél fel a derűs égre!
Bízzál, s megfordul a sorsod végre.
Szretettel: Kata
Kedves Millali!
Köszönöm a versikét. Eltaláltad!
Egyébként, "nem tudhatjuk, sem a napot, sem az órát…"
Köszönöm Neked, hogy elolvasod és értékeled munkáimat.
Szeretettel
Ida
Kedves Kata!
Nagyon köszönöm, kedves, vigasztaló versikédet, s egyben az olvasást és értékelést is.
Szeretettel
Ida
Keves Ida!
A versed fogalmazása tetszik, azt nem tudom, hogy írodalmilag helyes e, de az nekem nem is fontos, addig, ameddig azok az úgynevezett írodalmi "nagyok", nem tudják, nem értik meg azt, milyen módon kell, és milyen eszközzel a "nemtudukhóz" közeledni, hogy a tudásuknak az legyen a jövedelme, amelyet ők szántak vele. Az életben sokszor nem a "mi", hanem a "hogy" a fontos. Igaz ez már egy régi nóta. Na igen nekem a veersed tetszett, érzéseid érezni benne, csak a vége nem, (igaz, már én is voltam ebben a helyzetben) de ameddig mozgunk, írunk, addig még nincs semminek sem vége. Aki még halad, az mindig újra találhat. Gondolj Gárdonyi Géza idézetére:
"Egy elsárgult falevelet sodor lábad elé a szél. Eltaposod? Vagy felveszed? Az én szívem az a sárga falevél." Mi is egy falevél vagyunk az élet szelében, és ki tudja mikor vesz fel minket is a fölről valaki…
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Örülök, hogy tetszett a versem. Ilyen az élet: sodródunk, vannak, örömeink, bánataink…
A vége? Hát még nem készülök… de tudod, nem tudhatjuk, sem a napot, sem az órát.
Külön köszönöm a szép Gárdonyi idézetet a sárga falevélről. Hát, még magam is reménykedem…
Üdvözlettel
Ida
Szép vers. A végét nagyon költőien megfogalmaztad! "amit a gyötrelem ujja szőtt"
szeretettel-panka
Köszönöm, kedves Panka, megtisztelő soraid és értékelésed.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
A vége nagyon jó. Egy ideig nem olvasok se tőled, se mástól.Köszönöm az élményt!Minden jót!
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Hogyan bukkantál erre a régi-régi versemre? Mindenesetre jólesett, hogy tetszett.
Én köszönöm, hogy olvastad.
Minden jót neked is, Ági! Ez azt jelenti, hogy ezentúl hosszabb időre újra láthatatlanná válsz?
Mindenesetre, megköszönöm a látogatásod és ne hagy el bennünket, ha teheted, gyere!
Köszönettel, szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Nem tűnök el végleg, de hosszabb pihenőre van szükségem.Ha úgy vesszük, igen láthatatlanná válok, jó dolog az.
Régi ismerősök írásai között szoktam többnyire,válogatni, hogy írásra buzdítsam őket.
Ahogy olvastam a versed,az jutott eszembe, hogy.Na én pontosan ezt érzem, Főleg a vége.
Van az úgy, hogy összecsapnak az ember feje felett a hullámok, azt mondja na ez a vég.
Érzi az ember amikor már pontot kell tenni, nem vesszőt.Amúgy régebben se jöttem túl gyakran csak mostanában.
Nélkülem sem áll meg az élet, ahogy régen sem:)
Szeretettel:Ági
Pihend ki magad, Ági kedves, azután várunk vissza újra!
Szeretettel,
Ida
Különlegesen szépen írsz!
szeretettel: túlparti
Neked is köszönöm, kedves túlparti!
szeretettel,
Ida