Az élet táncol
forog a Föld
közben szimfóniát játszik
és sorsokat költ.
Madarakat reptet
magasságok szárnyán
mit megkíván az ember
e szabadságot látván.
Szárnyalna az ember
mint pillangó az égen
ám a sorsa megköti
s tartja erős féken.
Hiszi így az ember
hogy ő szárnytalan lélek
fejét búsan lehajtja
s néz a földbe mélyen.
Egy tollpihe elsuhan
könnyes arca előtt
vajon honnan érkezett
talán az ég felől?
Feltekint a magasságba
nem is tudja miért
mintha imádkozni akarna
Isten tudja kiért.
Valami felcsillan
pillái alatt
mert épp azt látja fenn
ami ott forog alant.
Az élet táncol
forog a Föld
az ember pedig felsóhajt
és vágyakat költ.
Madarak repülnek
magasságok felett
ám szárnycsapásuk a földet éri
s vetnek könnyű szelet.
Az ember áll
a szellő körbe fonja
felemeli őt
s a fülébe ezt mondja:
Az élet táncol
forog a Föld
légy szabad te is
szállj velem egy kört.
Mit tehet az ember
szellő hátán ülve
felragyog mint csillag
ki felöltözött tüllbe.
Eltűnik a szellő
mintha nem is lett volna
de ott marad az ember
a szárnyait bontva.
Madarak közt suhan
bárány felhőn lebeg
az élet közben táncol
az élet közben szeret.