Aludj, a száz év telte messze még,
hóbőrödön a kor nem ejt sebet,
ajkadra hűl a csend, a kedvesét
nem várja már a csalfa képzelet,
aludj, palástod, rőtarany moha,
puhán borítja márvány vállaid,
a kósza szél sem borzongat soha,
ahogy fütyülve útját járja itt,
aludj, százévnyi erdő átölel,
magukba fonnak karcsú törzsű fák,
füledbe súgják – aludj csak, nem jön el –
vadrózsabokrok, tüskeverte ág,
aludj, aludj. Kit álom átkoz el,
magát se tudja; él-e még, halott,
homályba vész a távol és közel,
elmosódik való és álmodott,
s az évek mennek, múlt reményeid
régvolt mesékbe lassan hullnak át,
aludj. Csönded majd körbetérdelik
vadrózsabokrok, karcsú törzsű fák.
26 hozzászólás
Kedves aLéb!
Muzsika a versed, altatódal, altatózene, s ha Csipkerózsa hallaná, fülébe zengene… Film pereg előttem, láttatod, amit leírsz. Az egész vers egyetlen mondat. Mesterien rímelsz és fonod-szövöd egymásba a szavakat. Jó olvasni a versedet, gratulálok.
Üdv: Klári
Kedves Klára, nagyon szépen köszönöm a véleményedet, hogy idepasszoljak, zene… ööö… szemeimnek :-).
Komolyra fordítva; örülök, hogy tetszik a vers, köszönöm szépen.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Mivel találkoztam már ezzel a verssel (sokszor), volt elég időm újra átgondolni lényegét. Rengeteg kérdés fogalmazódott bennem. A mese átírása, új megélése nyilvánvaló, Csipkerózsa alszik, a herceg nem érkezik életadó csókjával megmentésére.
A lány úgy pihen, ahogy az emlékében él. Hamvasan, tisztán, érintetlenül.
Nem gondolkodik többé, csak mohák, vadrózsabokrok és fák vigyáznak nyugalmára, és azt hiszem, távolról a herceg is.
…
Szia Kankalin!
Nagyon beletaláltál abba az érzésbe, ami bennem volt a vers írásakor, és most, hogy olvasom a gondolataidat, én is átértékeltem, továbbgondoltam magamban. Valójában a vers a hercegről szól igazán… ahogy meg szeretné ezt a mesét őrizni…
…
Ezen a ponton jöttek elő a kérdések. Csipkerózsának vajon mi a jobb? Örökké aludni hóbőrrel, kortalanul, vagy a herceg csókja által felébredni, küzdelmekre ítéltetni, aztán újra meghalni?
Mivel Csipkerózsa elvileg halott, a kulcs a herceg kezében van.
A hercegnek mi a jobb? Titokba temetni Csipkerózsáját, vagy csókkal ébreszteni, hogy aztán együtt haljanak?
Nagyon tetszik ez a vers, az idő múlásával körvonalazódott bennem a mondanivaló. A kérdések maradnak. 🙂
Jó volt fejtegetni és megélni ezt a kifordított mesét. 🙂
Szeretettel: Kankalin
… és ezen a ponton éreztem meg a kérdéseid súlyát is, ami persze a vers hangulatában is benne van, de mondom, igazán a hozzászólásodat olvasva éreztem át: mi a jó, ebben a mesében ki tesz jót, aki hagy aludni örökké, vagy aki felébreszt küzdeni és halni egy többé kevésbé értelmes lét végén? Azt gondolom, ki kell lépni az illúziókból az illúzió alanyának, tárgyának egyaránt, mert nincs értékesebb, mint a valóban élni meg örömöt, fájdalmat. Így a vers konklúziója inkább keserű, jól adtad ezt a kérdéseiddel, nagyon köszönöm a gondolataidat.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Rengeteg minden van még ebben a mesében, most kezdtem rácsodálkozni.
Újabb kérdések…
Lehet, hogy Csipkerózsa szándékosan szúrta meg az ujját, hogy próbára tegye a herceget? Talán rajtaveszett, ha a herceg nem mer kockáztatni a zár nyitásával (csókjával), hiszen megvan a veszélye, annak, hogy a mese más irányt vesz.
Mivel Csipkerózsa halott, a kulcs pedig a herceg kezében van, az illúziókból csak úgy lehet kilépni, ha nyílik a zár. A mese megőrzése, vagy megélése fontosabb?
Bennem nem támadtak keserű gondolatok, inkább újabbak születtek, születnek, hát szövögetek, mert kedvelem a meséket.
Azt hiszem, ennyire még egyetlen versed se dolgoztatott meg, és ez egészen biztos. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia aLéb!
Őszintén szólva, amikor először olvastam a versedet, nem mertem hozzászólni. Csak annyit, hogy jaj de szép, milyen jó és hogy majdnem teljesen jambikus, nem akartam. Most viszont, olvasva Kankalin és a Te hsz.-odat, bennem is megnyílt egy csatorna, s így már én is tudom értelmezni. 🙂
A "karcsú törzsű fák"-kal meg elvarázsoltál, azonnal eszembe juttattad az én Kócos lombú fáimat. 🙂
Üdv.: dodesz
Szia dodesz!
Örülök, hogy értelmet nyert benned a vers, így működünk; van, mikor egy vers azonnal megszólít, és van, hogy nem :-). Köszönöm szépen a véleményedet.
aLéb
" nincs értékesebb, mint a valóban élni meg örömöt, fájdalmat. "
Ez a félmondatod mindent felfed.
Gyönyörű a versed, imádom olvasni / ezt is /. Örömmel jártam Nálad.
Zsike, nagyon örültem neked, köszönöm szépen, hogy itt jártál. Igen, az a félmondat válasz a verssel kapcsolatos kérdések jelentős részére :-). Örömmel láttalak, köszönöm, hogy itt hagytad a véleményedet.
aLéb
Szia Kankalin! 🙂
Mennyi minden eszedbe jutott! 🙂
Hogy a Hercegnők mire képesek azért, hogy a mese megvalósulhasson, ez nekem is örök talány, lehet, hogy itt is az marad. A Hercegek pedig akár meg is elégelhetik, hogy a sorsuk, jövőjük milyen fantáziák által lesz meghatározottá, és dacból sem csókolnak; ezt nem tudom, de látom esélyét. Így aztán bizonyosan van, akinek a mese megőrzése, míg másoknak a mese megélése a fontosabb adott pillanatban, ám ez később változhat, csak hát akkor már késő… a mese megíratott.
Én sem gondoltam volna, hogy mennyi kérdést vet fel, ha egy mese, mint axióma, megkérdőjeleződik, és újabb változatok nőnek (adott esetben) vadrózsabokrokból, karcsú törzsű fákból :-).
Nagyon köszönöm, hogy elgondolkodtál a történeten, engem is átmozgatott :-).
aLéb
Szia aléb!
Nekem tetszett ez a csipkerózsikás vers.
Köszönöm, hogy feltetted.
Szeretettel: Delory
Delory, nagyon örülök, hogy tetszett, köszönettel én tartozom :-).
aLéb
Kedves ALéb!
Emlékszem, én is olvastam a gyönyörű verset. Említették már, hogy tulajdonképpen egyetlen mondat az egész, de úgy, hogy teljesen hibátlanul mégis csak egy mondat… Én is próbálkoztam vele.
Mindenféle tekintetben remek a versed, az ütemek, rímek, ahogy folyik egymás után a meséje..
Ehhez én csak gratulálni tudok
szeretettel: Kata
Kedves Kata, inkább három, :-), de nem is ez az érdekes. Örülök, hogy tetszett a vers, köszönöm szépen, hogy rendszeresen olvasol, és itt hagyod a véleményedet.
aLéb
Kedves aLéB!
Ragyogó költészeted mellett nem lehet szó nélkül elmenni, Ezt nem lehet tanulni. Érezni, gyönyörködni kell!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica, nagyon köszönöm a véleményedet, örülök, ha tetszett a vers.
aLéb
Kedves aLéb!
Egyetértek Icával, a költészeted, maga a csoda. Ahogy játszi könnyedséggel írsz bármilyen témáról, az utánozhatatlan. Ez a versed is valami fenomenális. Olyan érzelmi töltetet nyújt számomra, amitől magam is megijedek: de klassz, de klassz… micsoda élmény… megérdemlem én ezt? Bevallom, többször elolvastam soraidat, nem azért, mert nem értettem, de annyira kerek az egész, hogy repetáznom kellett. Számomra drog téged olvasni, s azt hiszem muszáj leszek túladagolni magam. 😉
A.
Andrea, nagyon örülök, hogy ennyire megfogott, köszönöm. Nagyon megkapó hozzászólást írtál, és bevallom, nagyon jól esett a véleményed. Köszönöm még egyszer.
aLéb
Szia Béla!
Mindig bennem van a kétely amiatt, hogy amikor okosat akar írni az ember egy vers alá, nem csupán okoskodás lesz e? Ezért félve, de megállapításomat felvállalva merem kijelenteni, hogy a nyílt vallomások között amelyeket eddig olvastam, ez a legegyértelműbb. De némi csalódott lemondást érzek, vagy megadást a sorsnak, amitől nagyon élővé, átélhetővé lesz a vers. A történetbe beágyazott vallomás nagyon művészien ábrázol. Lassú képei időt adóak. A vers olvasóinak és alanyának egyaránt.
Tudod Béla általában mi a véleményem az írásaiddal kapcsolatban, ezért ez nem erősíteném meg újra és újra. Azért annyit csak hozzátennék, hogy te és a költészet egy gazdatestben éltek.
Üdv
Zoli
Szia Zoli!
Mindig öröm nekem, ha a versem alatt látom a véleményedet, mert tudom, hogy beleérzően olvasol, persze nem csak engem, úgy általában is. A felvetésedre: igen, minden vers, ahol a nemek szerep szerint szólalnak, vagy/és szólíttatnak meg, egyfajta vallomás, így ez is. A vers alanya(i) egy elképzelt valóságban mozognak (jelen esetben nem, de ez lényegtelen 🙂 ), és veszik fel az alkotó érzéseit, hatásait… no és viszont is. Ez az érzelmi kölcsönhatás lehet, amit kiéreztél a versből. A terep pedig, a mese, aminek a hősei mi magunk vagyunk, vagy voltunk, szerettünk volna lenni valamikor. Ezt játsszuk el a verseinkben, írásainkban, ha nem "naplózunk", hanem el tudunk kicsit vonatkoztatni önmagunktól, a realitásoktól, adott esetben az időtől is :-).
Nagyon köszönöm az elismerésedet, örülök, ha így látod a költészethez való viszonyomat.
Üdv
aLéb
Az előttem szólók elmondtak mindent, én csak "szimplán" gratulálok… 🙂
Steph, köszönettel vettem, örülök, hogy olvastad.
aLéb
Kedves Aléb!
Szívesen lennénk elfelejtett ez jutott eszembe a versedről.Elálmosodtam tőle komolyan,
Nagyon megnyugtató.
Ági
Kedves Ági,
örülök, ha így hatott rád a versem, köszönöm szépen a véleményedet. ..és elnézésedet kérem, hogy csak most válaszoltam a bejegyzésedre :-).
aLéb