Az elme lázadása – szonettkoszorú

** 1 **

Elvvel tömött szekéren az önkény,
a látszat döcög. Te hajtasz,
követed ostorcsapásod lengtét.
A musztáng csak bólogathat

egyet-egyet, mindegy, hogy egyetért,
vagy vétózni lenne dolga:
te vezeted lovad, annak nyergét,
te küldöd a szemétdombra;

ami krajcár szemed előtt csillog,
felveszed. (A pénz barátod,
fedje azt bomló csirkefej.)

Magad malomlapátja jól forog,
terel-vonz magához szagot,
mintha máshol nem lenne hely.

** 2 **

Mintha máshol nem lenne hely;
szomszéd gödröt mélyítsz, árkot ásol
s robogsz, mert ganajod görgetni kell.
Ahogy a szavakkal játszol

a sárban – mint ki direkt félrenyel –
köpsz te arra, miről is szól
az alku, mit kócos reggel
kábán füledbe súg. Mert nem alszol…

Cuppogsz minden meggyőző érv fölött
rendületlen, fajtád örök
hűség-esküje csak kalandregény.

Mit ébren adhatsz, – reklámgyönyörök:
lényeged. Búcsút int s hörög,
kalapot lobogtat feléd a fény…

** 3 **

Kalapot lobogtat feléd a fény.
Nem alkonyul, de úgy látod.
(Tán egy új hazugság új ürügyén
való borítja palástod.)

Mert nem hibázhatsz. nincsen más esély,
más változat; de van álok,
elképzelés: szent önmagad a cél.
Kád, paplan? Díszletdarabok!

Nem fontosak, csak szolgálnak neked;
megtanulták szerepüket,
mint is játsszanak. Rendezel,

dolgozol jussodért. Felnőtt gyerek…
Jól menekíted érdeked,
hiába marasztalná csel.

** 4 **

Hiába marasztalná csel
génjeid, nem fog rajtuk semmi trükk –
satnya izom benned nem fárad el:
glóriában, bármeddig függ…

Denevérkém, pompásan bírod te!
Szívsz, szívatni tudsz. Elférünk.
Ha más hullámhosszon is, de
rezonál s létezik különbségünk!

Kezedben érdek-toll ír, köd mögötted,
ha vannak is betűk, minek?
Edződhet hozzád ész, de hogy megért,

arra kevés odsz a remény-lemez,
jellemvakságod csörgedez.
Szánalom utad, de rovod-e még?

** 5 **

Szánalom utad, de rovod-e még?
Inkább megszöksz, nem vesztegetsz.
Nincs időd változásra, nincs elég;
megszokni kínzást nem lehet.

Ha volt is, kihalt az őszinteség,
de nyájban is van élvezet…
(Főleg, ha önmagad taposod szét,
kik lábaidnál bégetnek.)

Meghagyod kísértetkastélyodat –
születhet bár határozat,
pontot rá csak is te teszel.

Otthon is takarsz, nem vagy tétova,
sminked nem lesz széltől oda!
Meg se érzed, ha por lep el!

** 6 **

Meg se érzed, ha por lep el,
szórhatja szöszét vadul a kárpit
Öntudat rongyán – ringben – létezel
hol csak a győzelem számít.

Folyton pörölsz könyved fedelével,
szent írásoddal; nem ámít
benne semmilyen Krisztus, jel…
Tenyered mannáért hadonászik

hitetsz áhítattal, terved szerint:
kegyelemmé váltod a csínyt,
s eszedbe se jut, hogy lélekkel élj.

Falod a gyengeség gyümölcseit,
húsból feléd féreg nem int.
Nyelved? Mindig ellenáll – nincs veszély.

** 7 **

Nyelved mindig ellenáll; nincs veszély.
Pontos mondatot pontosítsz,
kompromisszumod margón, a beszéd
börtönbe zárva… Ozirisz,

ha tudja, milyen a hold: szeszély
már mióta fogy-növekszik
benned; hisz világod aljas-kemény
rendszerét kettécsatolni

nem lehet. Mozgástered a kozmosz
belsejében szűk, szürke, rossz,
s ezért, (épp ezért) érdekel.

Pedig nem vagy te bolond, főgonosz…
büszkeségből hallgatsz-dohogsz,
elfojtod, ha szád énekel.

** 8 **

Elfojtod, ha szád énekel,
amit komponálsz, előre hamis.
Ötlet? Dobod, ha más vetette fel,
boldogulsz te anélkül is!

Harcod rühes – lassan szakad karnis –
de hull még vakolat-lepel,
tőr tetvet szúr, míg golyóbis
forog tengelye körül s elvisel.

Így hát célodért céllal csábítasz,
mosolyod old szabályokat.
Te ezt adod, mivel hypózott lom

benned minden megkezdet mozdulat.
Kérdem én, ettől tiszta vagy,
lüktet-ver valami amott balon?

** 9 **

Lüktet-ver valami amott balon:
riadni kész a mihaszna
test. Jobb a kór? Kell – ahogy hatalom
bugyrában burjánzó szavak

képeznek baljós halmokat… Vajon
épül vár gyenge alapra,
s ha fala összeomlik, vállalod?
Bírod a becsület gyatra

versenyét eképp, hitedre mérget
sírod ha ont. Van tömérdek
indok, hogy pszichéd tagadjon

Inkább majálist tartasz; képzeted
filmjén gumiképű szentek
Na, így száll színes luftballon!

** 10 **

Na, így száll színes luftballon:
hagysz néped felé röppenni gömböt,
örüljön, míg adódik alkalom,
míg alkalmat adsz; örüljön…

Győzködni meg senki se akarjon,
tán még magad se győzködöd
Hogy is nézne ki egy pardon,
amihez igazából nincs közöd!

Sokat nem dolgozik benned gége.
Hárítasz a messzeségbe,
mint kapus, labdáért csak elesel.

Mert vetődni tudsz. De létrejön-e
benned más reflex – érzelem, béke –
amely légében magasodik fel?

** 11 **

Amely légében magasodik fel,
törtet, az a hozzáállás
a méltó? A túlélés kecsegtet,
benne kiskapu imponál…

Hát, jól kijösz a gaz bűvölettel.
Ha a bűn kulcsát másolják,
soron kívül megkapod. Berendel
tornácára pártfogód, megkínál

egy korsó gaztettel sunyin, szarvát
panírban tálalva próbál
kitolni veled. Nem hagyod;

ahogy kell – ördögien vágod át:
magad készíted vacsorád.
Más törvényét unod nagyon…

** 12 **

Más törvényét unod nagyon,
tréfának véled csak a véleményt,
poénját – slussz – leütöd. De azon
nem akadsz fenn, hogy kinn a fény.

Tömlőc rácsa hív, szabadulni vonz,
szökellni rendszer rendszerén.
Muszáj nyerned minden áron,
elegánsan most is: fogat fogért.

Esténként órád harcra húzod fel…
Hajnalod úgy érkezhet el,
ha a napfelkeltét jóváhagyod.

Kozmetikára térsz rendületlen,
sajnálnivaló csak szemed,
ha meg se látod, azt, mi arcodon…!

** 13 **

Ha meg se látod, azt, mi arcodon
kincsként ragyog – részedben élsz.
Hogy léted nyáladdal rokon?
Megtartja báb-karod a Bábel-ész.

Ragaszkodsz, mert választ végső soron
magadtól, magadért remélsz:
nem dőlhet el úgy egyetlen torony,
hogy át ne mennél küszöbén.

Menni mész, csak védekezel. Ha üt
feléd egy kéz, neked nem ügy,
visszaadod; fittebb leszel,

merész. Minek óvnád az együgyűt?
Páholj csak gyengét, míg nem nyűg,
s ki melletted megy éppen el…!

** 14 **

S ki melletted megy éppen el,
annak élesebbé válik a kép,
de mozid utcai! Tekintettel
vagy másra, vagy mint egy robot, egy gép

zúzod darabokra a porszemet?
Na igen, semmi sem elég –
Kinek nincsenek kopár hegyek,
szemében minden vetülék.

Elméd lázad és vulkánként kitör,
lávádon lélegzik a föld.
A távolban az ígért „örökké”

szánalmas vasútként újfent döcög,
rajta áldozatod figyel s hörög:
elvvel tömött szekéren az önkény…

** 15. **

Elvvel tömött szekéren az önkény,
– mintha máshol nem lenne hely.
Kalapot lobogtat feléd a fény
hiába marasztalná csel.

Szánalom utad; de rovod-e még?
Meg se érzed, ha por lep el.
Nyelved mindig ellenáll – nincs veszély.
Elfojtod, ha szád énekel.

Lüktet-ver valami amott balon!
Na, így száll színes luftballon,
amely légében magasodik fel…

Más törvényét unod nagyon,
ha meg se látod, azt, mi arcodon
s ki melletted megy éppen el…!