Az első csók

Május zöld leplet borított a tájra,
a fák lombot növesztettek már,
az avarban kikelet virágai nyíltak
kitárva magukat a megújulásra.
Ma is bensőmben emlékszem:
Kéz a kézben sétáltunk az ösvényen,
Szemünk összevillant, mikor meg-megállva
szívünk ezer kérdésére kerestük a választ.
Tetszem?
Szeretsz?
Vajon, mit érzel?
Ez már szerelem?
Sétánk a Rotary út padjánál megállt
Izzott közöttünk rég nem érzett vágy.
Kezünk öntudatlan játékban ölelkezett
a fák koronáján áttűnő Nap fényében.
Egymásra néztünk.
Más világba léptünk.
Arcunk már szinte egymáshoz ért.
Szemünkben ott sajgott a követelő fény,
szánk égette a feltámadó lüktetés,
szívívünkben nászra kélt a remény.
Lecsukódott szemünk a valóságra.
Feloldódtunk szánk felszálló sóhajában.
Lelkünkben táncolt a beteljesült vágy,
Szerelmes csók égette ajkunk játékát.
Ott és akkor már tudtuk,
örökre egymáshoz tartozunk.
Mégis megijedtem.
Remegésbe csukódott lelkem.
Elengedtem kezed,
Elfutottam kétségbe esve.
Nem én, a lelkem menekült.
Múl árnyéka vágyamra vetült.
Múlt csalódásai , fájdalmai bent
Eszemben, lelkemben üvöltötték: NE!!!!
A boldogság után vágyódó szív
Napokig szűkölve sírt,
de legyőzte lélek fájdalmát,
ész kíméletlen józanságát.

Ma is úgy szeretjük egymást pont
mint ott azon az első napon.
Szerelmünk mélységbe ejt
és végtelen magasába repít.