Reszkető múltad átlépted régen
Megfakult árnyként ott hever mélyen
S csikorgó vasfoga lelkedbe váj
Mint tántorgó lidérc átszövi tested
S minden sejted szinte bele reszket
Mert vérző szívednek mély sebe fáj
Bár válladat nyomják a rád zuhant évek
El nem takarhatják a fagyos emléket
Mint vérszomjas farkas mögötted jár
Miért volt ez így Uram csendesen kiáltom
Fagyos sírba szülted sajgó ifjúságom
S romokba dőlt múltam jövőmre zuhant
Sándor Gyula
2005-november-15
5 hozzászólás
amazonasz…
Így még nem olvastam leírva az ifjúságot… vagyis az elveszett ifjúságot… tényleg ilyen a veszett, ránctalan kor : / ? – ennyire fáj? nem olthatja semmi a gyötrődést? – én nem akarok akkor megöregedni…. :S – huh nagyon jól meg komponált vers…
Őszinte gratulációm!!!
Kedves Titusz
Köszön a látogatásodat, a véleményed pedig nagyon jólesett. A versem nem az ifjúság elmúlásáról szól, hiszen ez az élet rendje, hanem mindarról, amiből a roszz gyermekkorom miatt kimaradtam. Ezért írtam a végén ez a két sort:
Fagyos sírba szülted sajgó ifjúságom
S romokba dőlt múltam jövőmre zuhant
Mégegyszer köszönöm, hogy itt jártál.
Üdvözlettel
Gyula
Kedves Amazonasz!
Pontosan egy éve tetted fel ezt művedet. S lám-lám más is van aki hiányol valamit az ifjúságából. Ami elmúlt, már sosem jön vissza, de ha megtaláljuk a szépet, most a letünt ifjúság utáni időben, még nagyon sok szép pótolható, s talán másképp is tudjuk értékelni, talán bölcsebben, mint régen tettük volna.
Jó volt olvasni téged! Gratulálok!
üdv.:
hamupipő
Kedves Hamupipő
Természetesen, már régen túljutottam az ifjúságom okozta borzalmakon, és megtaláltam az életemben a szépet. Versemben nem a fiatalságot sírom vissza, mert elégedett vagyok a korommal, és nincs vele semmi bajom, hanem időnként beugrik az a sok fájdalom, amit azok okoztak, akiknek szeretniük kellett volna. Örülök, hogy itt jártál.
Üdvözlettel
Gyula
Kedves amazonasz!
Ez a vers annyira fájdalmas és mégis, annyira szép, ahogy képes vagy megfogalmazni a megfogalmazhatatlant…
Szívből gratulálok!
Klári