Lehetsz akármilyen világcsodája,
elérni vele, mondd, mit fogsz?
mert hidd el, mindenkinek van hibája,
fölöslegesen bajlódsz, kínlódsz,
mehetsz szerteszét, Isten áldjon!
Úgy is magával röpít az álom.
Inkább mosolyogj, ha fáj,
szebben áll az arcodon,
nem kell most a nagy halál,
kacagj inkább magadon,
s ha nem bírod tovább a falat,
a cérna egyszer úgy is elszakad.
Lelked mélyén kavarog a szenny,
mit bőrödön át szívtál fel lassan,
préseld ki, erőszakkal, ha kell,
nehogy fertőzz, s másnak is továbbadjad…
fehér kendőt varázsolj belőle,
mielőtt bárki véletlen lelőne.
Látod, nem hiába beszélek,
a világ szava agymosás
és kárhozat, nem Szentlélek,
árulja mocsokteli vagyonát,
és átlép rajtad, mint bárki máson,
elnézi, hogy saját sírod ásod.
Aludj hát! lehet, hogy jobban jársz,
és foglalkozz a saját örömöddel,
mert akkor amit akarsz, csak azt látsz,
nem fulladsz bele a sáros gödörbe,
s ha majd úgy látod, hogy van értelme,
nyugodt szívvel a világra tekinthetsz.
2 hozzászólás
Kedves Lily Allen!
Magam is írtam formailag hasonló verset, ám merőben más megközelítésűt.
Ezt igazán a tiednek érezheted, és én is annak érzem. Rendkívül átható.
Megfogtál.
Köszönöm.
Kedves Titusz!
🙂 🙂 🙂 Igazán az enyémnek éreztem… mikor írtam. Most, hogy így utólag olvasom, fogalmam sincs, miről írtam. de talán pont ezért még nagyobb meglepetés, hogy van, akinek tetszik; van, akit "megfog". 🙂
Köszönöm véleményed!