Az én napom

Egyszer levetjük ezt a testet,
mint elaggott, elkopott ruhát,
mint olyat, ami színevesztett,
és hiába festjük, varrjuk át.

Majd másikat kapunk helyette,
amely tisztaságot, fényt ragyog.
Mindig oly friss lesz – nem molyette –,
mint hűs februári jégcsapok.

Nem fárad el, nem lesz bánatos,
mindent elhisz majd, mindent remél.
Mert a szeretet tisztára mos.
Nem halunk meg már, nincs szemfedél.

Nem lesz gyász, sírás és fájdalom.
Ezt várom, ez lesz az én napom.