Az én szonettem

Van egy érzés, ami szorít s nem ereszt,
keserű falatot emészt a gyomor,
s lassan köddé válik belül a nyomor,
megálmodott dal cserél bennem lemezt.

Mint pőre fák között a gondolat, száll
s borom csillogásába feledve rejt,
kottázatlan ének most mégsem selejt,
s hitem, a cselekvés kapujában áll.

Boldogan lépcsőz a pillanat, s vigad,
míg vigasságot szavatolva megint
lépéshátrányba menekül a divat.

Mert a saját forgatókönyvem szerint,
a jó hozzáállás mindenre kihat,
és az hitetlen, aki erre legyint.