Itt állok némán
a kérdéseimmel
Harcolok nyíltan
az érzéseimmel
Világok születnek
és pusztulnak el bennem
mikor néma szavak suttognak
a belső szürke csendben
Itt állok egyedül
egy hatalmas tömegben
A Halál hegedül
vinné már a lelkem
Világom egy perc alatt
összeomlott bennem
mikor szívem édes fájdalma
hatotta át testem
Itt állok remegőn
reszkető kezekkel
Harcot vívok szüntelen
a gonosz szellemekkel
Halott világomban
egyetlen remény
hogy van még aki szerethet
s akit szerethetek én
4 hozzászólás
Nagyon tetszenek a verseid ,az elsö szakasz nagyon jó,de a második valahogy nem illik a képbe ,,mintha megszakadt volna a kép ,és a vége, az megint jól sikerűlt ,jó .és szép vers ,csak gratulálhatok hozzá ,csak igy tovább.
Köszönöm, végre valaki kritizál is nem csak olvasgat! 🙂 várom további észrevételeidet!
Ez a vers annyira illik (szerintem) egy csalódás körülirására, egy szerelmi csalódáséra, nagyon tetszik.
RMona
Köszönöm a véleményed. Igazából nem szerelmi csalódás ihlette. Nem is tudom mi…
Csak úgy jöttek a gondolatok maguktól és ez lett előle.