Az idő, amikor meghalok
Olyan lesz, mint mikor születtem
Sütni fog a nap, s bizony
siratni fognak
Könnyezik majd aki valaha szeretett
Egy ember lesz, aki nem ejt majd könnyet
Az angyalok, ahonnét jöttem
szárnyaikat hullajtják
Elém esnek az úton, min
Mennem kell majd tovább
Hátrahagyva mindent
s te könnytelen szemmel
Érzéketlen szívvel, búcsút
nem intve már nekem mész
A másik irányba…
Idő előtt megyek el
S csak reménykedve bízom benne
Hogy Jézussal találkozom
Aki halálom után igényt tart lelkemre
S megváltja bűntől rothadó örök életem
6 hozzászólás
Szomorúan szép, drága barátom 🙁
Puszi:Kriszti
Valóban szomorú és szép, mint Krisztina írta.
Üdvözlettel:Selanne
Köszönöm szépen, Kedves Selanne, és Drága Barátosném!!!
Szeretettel
Zsolt
70 év múlva?
Mélyen vallásos vagyok, de ez azt is jelenti számomra, hogy itt a Földön kell helytállnom, arra az időre, ami nekem kiméretett…
Jézussal addig itt találkozom, itt beszélgetek róla, például arról, hogy jó lenne vele odaát lennem, de ideát is nagyon jó, még akkor is, ha ez a nagyon jó nem olyan…
Ölellek!
(Bocsánat, ha túl sokat beszéltem – én is elszoktam képzelni azt, amit leírtál a versedben)
Kedves Ágnes!
Én nem vagyok vallásos, sem mélyen, sem sekélyen, de ha Te itt helyt tudsz állni, amiben a vallásosságod segít, akkor Ámen
Nem beszéltél sokat!
Köszönöm, hogy itt jártál!
Zsolt
Ezzel a sorral voltak fennakadásaim ahogy olvastam: …”nem intve már nekem mész”…
Talán a “nekem” után egy vessző jót tenne. 🙂
deb