Az idő rabjai

Az idő rabjai, ha szabadulnak
Arcukba csap nyirkos hideg.
Zsebükben szabadságfillérek
Csörögnek, tudatukban még
Beléjük rögződött börtön életük pereg.
Múltjuk halott sorsot temet,
Jelenük kopott filmtekercs,
Jövőjük gyilkos kardként felettük lebeg,
Nyitott szemükben nem csillog emlékezet.
Leadták mikor beléptek, leltárba vették,
Visszakapni nem fogják soha.
*
A vonat robog velük, messze.
Idő rabjait szállítja zakatolva,
Koszos kupéban sorban ülve,
Nézik hogy fut el mellettük
Sötétbe borult szabadság vágyuk.
Miről álmodtak – múltjukat feledve –
Nem találják, végleg eltűnt.

Mint a vonat, amit elnyel az alagút.[IG_KITOLT]