néha megtalál az ősz, az igazi ősz,
aminek semmi köze a színes levelekhez
a mézszínű napfényhez és piros lufikhoz – –
ami poros, pókhálós, félhomályos, feszített,
nyálkás, penészes,
ami mélyén apró, hegyes, fehér fogacskák rágnak
kinőtt félelmek követnek megvakult üvegszemekkel
hiába telik el annyi és még több év
a lábnyomaidon utolérnek
jöttek új évek, szép évek, boldog évek,
de ha valaha voltál valóban éhes, tudod
valami mindig megmarad a csontokban – –
nem, semmi baj, csak fázom egy kicsit
mindjárt veszek fel egy melegebb pulóvert.
5 hozzászólás
Nagyon jó. Kegyetlenül kifejező, abszolút átélhetó. Jó, hogy nem kötött formában írtad, ez így teljesen rendben van.
aLéb
Modern versed sejtelmesen naturalista.
Nem kedvenc stílusom, de tetszett.
Köszönöm mindkettőtöknek, örülök, ha tetszett!
szerintem istentelenül jól sikerüt!
üdv:ruca
Köszönöm – örülök, ha megszólított és el tudtam mondani az érzéseimet 🙂