Csak üres…
…Jelentéktelen magány.
A dallam,
Mely füledbe súgja „szeret”,
Csak talány, mely
Könnyek közt kering, a bánat udvarán.
A Hang, mely
Dallamát halkan szőve…
…Lelkedbe égve él,
Mély nyomorba döntve…
…Lassan felemészt.
Fáradtan ülve,
Egy komor szoba közepén,
Csak hallgatod szavát,
S reménykedsz…
…A végén, s az elején.
„Szeretlek” súgja,
Folyton ismétli újra.
„Szeretlek” mondja,
S hogy lassan elpusztít…
…Csak nézi…Újra és újra.
A Hang, mely sosem hisz,
Csak folytatja szavát,
Felemészti lelked,
Egyetlen gondolatát.
„Szeretlek”…
…A Halál lassan közelít,
Kopogtat, s benyit.
De a Hang már sehol sincs.
Se bennem, se kint.
2 hozzászólás
Zseniális ez párhuzam, és formáját tekintve is különleges a vers! Könnyed, szinte száll. Forog, pörög, hogy elszédül bele az ember. Habkönnyű, mint a tündér lépte, s mégis milyen súlyos gondolatokat hordoz! Tetszett! Remélem sokan elolvassák, és véleményezik. Nem lehet kétszer öt csillagot adni? Üdv: én
Kedves Bödön!
Nagyon köszönöm, igazán jól esnek a szavaid 🙂 ….
És Én is remélem sokan olvassák és véleményezik majd.
Köszönöm még egyszer
Atreyou