Mától csakis konzervet eszek,
meg régi húst, zöld, bűzös párizsit,
pasztőrözötten iszom a tejet,
és kannás borból berúgok kicsit.
Mától melegen nyelek csapvizet,
mikor fluorral kezelem fogam,
s ki egészségről papol, megfizet,
mert nem hagyom lebeszélni magam,
és nedves utakon száguldozom,
miközben bömböl autórádióm,
nyáron tűző napon ájuldozom,
és részt veszek az összes Dáridón.
Mától mindenkit én istápolok,
lehetetlenekkel foglalkozom,
kezemmel adok, számmal átkozok,
s bűntudattól magam feláldozom.
Mától a munka az én Istenem!
Hódolatomba kéjjel szakadok, –
hitetlenekből zeng az intelem…-
A Szent Robot megszállottja vagyok!
Esténként tv előtt zombulok,
katasztrófákat nézek s krimiket,
virtuál-vér-dagonyán ordítok:
a haláláért mindenki fizet!
14 hozzászólás
Nagyon tetszett! A zombulok szó különösen.
Kedves Szusi!
Köszönöm szépen!
Üdv: Rya
Kedves Wryan!
A versedet olvasva, azt gondolom, van valami ami mindkettönknél, talán egy kicsit jobban ki van fejlődve mint másnál, vagy lehet, hogy nem csak nyitott szemmel megyünk, hanem látunk is sok mindent amit a másik nem. A versed minden sora egyezik a ma egy-egy emberével, és az, hogy így ősszetudtad szedni, igazat ad az előbbi véleményemnek, Az egyedüli savanyú íz ebben csak az, hogy az olvasó egyes sorokban ráismer saját magára, és egy kicsit szégyenkezve, szó nélkül tovább lapoz. Véletlenül éppen itt voltam amikor a versed feltetted, de nem akartam rögtön válaszolni, meg akartam várni, ugyan ki fog válaszolni. És megmondom őszintén, nem csalódtam, mert Szusi volt az egyedüli akire rámondtam:
Igen, ő fog rá hozzászólást írni.
Nekem nagyon tetszett a versed, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Örülök, hogy vetted versem üzenetét! 🙂
Igen, én is hasonló reakcióra számítottam, pedig le sem írtam minden gondolatom -, hosszú lett volna.
Köszönöm hozzászólásod és értékelésed!
Üdv: Ria
Kedves Mária!
Cak reménykedni tudok,hogy a leírtak abszurditása nagy.Sajnos a valóság sem sokban különbözik.A mindennapi cselekedeteinket mintha nem a jó irányítaná.Rossz lett a világ.Sajnos mi tettük azzá.Kívánom teljes szívemből,hogy ne legyünk megszállottak, ne menjünk a romlásba tartó tömeg után.Az sem baj ha ujjal mutogatnak ránk mert külön utat keresünk.Keressük a külön utat,.Mint tudjuk az út mi magunk vagyunk.Ezen érdemes elgondolkodni és ezek szerint élni, nem az életünket, – a sorsunkat próbáljuk megélni.Valamennyire ismerem életfilozófiádat és gondolom,hogy ezt a verset némi kétségbeesés íratta Veled. Én bátran kimondom, nem azonosulok azzal a tömeggel, aki a vesztébe rohan.Az utolsó sor a nagy igazság.Talán még hozzátehetjük azt is,hogy nem mindegy hogyan.Bocsánat a kitérőért ami eszembe jutott a vers kapcsán azt írtam le.Szeretettel üdv:Vali
Kedves Vali!
Versem nem kétségbeesés, inkább szomorúság diktálta, olyan belső tiltakozás az általános felfogás ellen, melyet sima, szép szavakkal kifejezni lehetetlen és meddő próbálkozás.
S nem állítom, hogy látásmódom az egyedüli helyes -, most épp itt tartok, így gondolom…
Örömmel tölt el, hogy úgy érzed, ismered életfilozófiám -, jó érzés lélektársakra találni!
Köszönöm, hogy bővebben is kifejtetted véleményed!
Szeretettel: Ria
Kedves Wryan,
az öngyilkos mindazt megteszi versedben, amitől óva intenek reklámok, és életmód-guruk. Nem csoda, hisz öngyilkolni akarja magát. De ez a lassú módja az öngyilkosságnak. Igaz, kivárni a világ végét, ami úgyis eljön – mondják – az még lassúbb… Csak egy félelmem van: ha a munkába szakad bele, még sikereket is elérhet, és mi lesz akkor…?
:))))
Viccen kívül, nagyon jó verset írtál.
Kedves Irén!
Igen, ez egy lassú öngyilkolási módszer, amit naponta szinte mindenki megtesz.
"Ha a munkába szakad bele, még sikereket is elérhet, és mi lesz akkor…?" – kérdezed. Szerinted egy megszakadt ember tartós sikert érhet el? – Láthattunk épp elég túl magasról lezuhant embert, mert nem volt stabil az építménye…
Köszönöm hozzászólásod és értékelésed!
Üdv: Ria
Kedves Ria!
Most Tőled nem szokványos verset olvastam. Úgy hiszem ez a világ ez a társadalom kényszeríti az embert ebbe a csapdába. Aki tud menekül és nem hagyja így alakulni a napjait. Próbálunk nekünk tetsző életet élni, csak sajna nem mindig hagyják… talán a versed is ez okból születhetett, így érzem.
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Ezt a világot mi teremtettük, a csapda a mi csapdánk…Önmagunknak. Öntudatlan?!
Ordítottam, mert észrevettem – egyszer csak…
"Próbálunk nekünk tetsző életet élni, csak sajna nem mindig hagyják…" – mindenkire hallgatni öngyilkosság…- ez kimaradt a versből…
Köszönöm értékelésed és hozzászólásod! 🙂
Szeretettel: Ria
Szia Marika!
Még nem olvastam ezt a versed, sajnos nagyon találó, s jellemző sok emberre…
Legalább is az öngyilkosokra, s némi iróniát is fedeztem fel benne a legvége pedig igazi csattanó! :)Gratulálok! Ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Igen, egy jó adag keserű irónia az egész vers, jól látod!
Köszönöm szépen szavaid és értékelésed! 🙂
Ölellek: Ria
Szia Ria!
Nem szép, de legalább lassú halál, önmérgezés, és leépülés egyenes útja. Tetszett a versed iróniája, de éreztem benne a keserűséget is erősen. Remek rímeid, fegyelmezett történetvezetésed, összefogott mondanivalód most is megfogott.
aLéb
Kedves aLéb!
köszönöm értő-elemző hozzászólásod, melyet mindig örömmel olvasok!
Üdv: Ria