Az ördög nem alszik.
Ferdén néz ránk,
hullámokban lövell
gyilkos fuvallatot.
Itt éppen maszkabál folyik,
kesztyűs kézzel, elegánsan
érintjük meg egymást,
épp csak egy kicsit,
hogy mégse feledjük
teljesen, együvé tartozunk.
Mert az ördög véletlenül
sem alszik el,
s míg mi istenembert játszunk,
látó szemünket is
gyakran megvakítja.
Ilyenkor világosbézs kedvünk
sötétbarnává komorul.
4 hozzászólás
Kedves Kati!
Nagyszerűen ábrázolod a jelen helyzetet, de a versed annyira jó, hogy kortól függetlenül és átvitt értelemben is ütős.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Igazad van, ezek a jelenségek kortól függetlenül is léteznek, csak most "sűrítve"vannak jelen.
Szeretettel: Kati
Szia!
Ütős ez a versed (is).
Amúgy, én kedvelem az ördögöt – elvégre ő is csak egy ember.
szeretettel: túlparti
Szia túlparti!
Úgy is mondhatnánk, az ember ördög is. Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kati