Fekete paripák nyalkán lépegetnek,
tüzesek, szilajok, de megfékezettek,
fekete hintó az, amit négy ló vontat,
eme díszes lovak feketébe vontak.
Fekete lószerszám, a kocsis ruhája
díszes, de fekete mente adva rája.
Nem irigylem eme kocsinak utasát,
meglehet nemes ő, meglehet uraság.
Két gyászhuszár áll ott a hintónak végén,
kipödörve bajszuk, kapaszkodnak békén,
utánuk baktat egy nagy fekete sereg,
van, ki siránkozik, van aki kesereg.
Utolsó útjára kísérik ez urat,
ki nem ehet-ihat, aki már nem mulat,
cigánybanda húzza a kedvenc nótáját,
könny lepi özvegye harmatos orcáját.
Ilyen ez a halál, nem válogat, arat,
nincs akit nem visz el, nincs aki itt marad.
Semmi nem lehet az örök élet ára,
kulcsoljuk hát kezünk egy csöndes imára!
2 hozzászólás
Lehetsz bár nagy úr, tele erszénnyel,
legutolsó senki, vacogó, éhes.
Mindegy hogy érsz oda, mikor érkezel.
Az út végén, te is ott leszel,
Hirtelen ezek a gondolatok törtek utat maguknak.
Szeretettel
Anikó
Köszönöm az értékelést, kedves Anikó! Bizony egy az utunk mindannyiónknak, még ha látszatra össze-vissza kanyargunk is, a cél ki van jelölve már az indulásnál. De itt senki nem akar az élbolyban végezni, inkább úgy vagyunk vele, mint Pató Pál mondja Petőfi híres versében. "Ej, ráérünk arra még…" Ebben a futásban rang és vagyon nem számít, mindenki eléri a nem is annyira hőn óhajtott célt…
Szeretettel:
alberth