– mégiscsak meghalni volna jó,
Ha orrhegyünkről napfény csepeg is,
S fogaink közé ragad,
Egy-egy keserű cukordarab,
Nyelvünket elvágta a kicsorbult csésze,
Új ruha kell a léleknek,
De kinek van arra pénze…?
Holt utópiák áznak bennem is,
Attól lett szívem ily vörös,
Nem egyszerű helyre ültem az asztalnál,
Mert terítőm tépett. Tányérom törött.
S én aki abból a Jóból, valahogy
Mindig túl kicsit… Túl keveset kaptam.
Zongoráztak szívbillentyűimen is.
Mert azt s hagytam.
S az asztalnál jobbon ült a Büszkeség,
Balomon fetrengett Sorsom,
Közöttük kellett nekem folyton, folyton
Fuldokolnom.
Asztalon táncolva tettem esküt az egyiknek,
Míg a másikra mosolyogtam,
Megittam a Szerencse borát,
Aztán a végnek csókot dobtam.
De akinek kellett, sose ült le közénk,
Árván ringatóztam a Bizonytalanság ölén.
Majd az Unalom simogatott,
A Sors cigarettára gyújtott.
S mindegyik engem nézett.
Ne. Hagyjatok.
Unom az egészet.
Fűzzétek ki szívemet a fogságból,
Ébresszétek az Életet álmából,
Kaparjátok le az asztalra ragadt szavakat,
Hadd érezzem újra szabadnak magamat…!
Szívem fölé a Remény hajoljon, keblemre az Öröm.
Csak a Boldogságot ne adjátok nekem.
Minek…Úgyis összetöröm.
6 hozzászólás
Kedves Dominika!
Tetszettek…´jobbon ült a Büszkeség´…
´Megittam a szerencse borát´…
´a Bizonytalanság ölén´…
és a befejezés!!!!!
Gratuálok:sailor
Kedves sailor!
Nagyon örvendek.:) Gyere máskor is.:))
Szia!
Gratulálok ehhez a vershez, mert nem mindennapi! …és jók a nem mindennapi dolgok időnként! 🙂
Üdv: Gyömbér
Kedves Gyömbér! Igen azt hiszem tényleg nem egy szokványos vers született:) Mindenesetre köszönöm!
Szia, és jó a versed, gratulálok hozzá.
de bízol abba, lesznek még vidámabb verseid is.
túlparti
Szia túlparti!
Hát remélem egyszer az is összejön bár inkább melankolikusabb alkat vagyok.:)