Fura,hogy e világ,
mit tegnap még tengerhez mértem,
most egy egy hatalmas hegyként tornyosul elöttem.
Virágok és fák,
és bokrok nőnek rajta.
Az ösvényt igazán csak az látja,ki azt kitapossa.
ahányan csak vagyunk,
mind felmászunk reája,
pedig a négy égtájon,négy szín a hegy ruhája.
Te indulj el nyugatról!
S én veled átellenben,
keletről kezdem el épiteni lelkem
Ne kérdezzük egymást:
-Ki miért erre méne?
öleljük a csúcson egymást át egy szép estére!
Onnan föntröl letekintve
megláthatjuk végre,
Hogy jut ide,annyi úton,a számtalan lélek..