Lombok susognak még a percnyi időn,
álmodásra hajló létnyi csendeken,
de már lassan lép az ősz és hull a könny,
mint harmatcsepp sárguló leveleken.
Mély sóhajain még itt virul a nyár,
bennem dalolva száll egyre. Szótlanul
én az őszre gondolok mégis immár.
Odakint búcsúzik, és új dalt tanul
a természet szívbe markolt dallamán,
tücskök hegedűjén megpendülve az,
s mintha bennük a tavalyit hallanám.
Oly rég volt már, hogy voltam ifjú kamasz.
Régi dalok, múltba veszett sóhajok,
rátok lassanként az őszi nap ragyog!
7 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Csodaszép a szonetted!
Tele merengéssel,sejtésekkel.
Érezni hangulatát.
Egy bizonyos érettség terjeng benne,
kint is és az egyénben is.
Megért az elültetett.
Elönt egy érzés ilynkor mident…
mérlegre rakni az ´elérteket´
Kedves sailor!
Köszönöm szépen szavaid kedves értelmét, értékelve
azok mélységét, mik fogantak benned igazán kedvemül.
Hálás vagyok mindenkor jöttödért, melyet nem veszek
magátólértetődőnek!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Szeretettel és Barátsággal Zoli Kaposvárról
"Lombok susognak még a percnyi időn,
álmodásra hajló létnyi csendeken"
remek sorok!
Megnyugtatóak…
Az ösz nagyon gazdag érzések forrása
…megért érzéseket hoz
Egy halk melankólia,az öszi nap langyos
sugarainak arany bettükkel írt üzenetét hozza
Hála ébred a szívben és megkönnybbülés,
de egyben ott száldos az eltünt emlékek nyomai
Gratulálok remek szonettedre!
Barátsággal:sailor
Szép napot
ott száldosnak
akartam
Tetszik, szép.
Kedves hajnaliköd!
Örülök jöttödnek, s hogy találtál némi értéket versemben!
Üdvözlettel : Zoli