Holddal világíts nekem az úton,
ha már reánk simított az este,
s az álmok holdfényporos teste
éjszakába suttog.
Csillagport szórok majd mindenfelé,
hogy megtalálj, ha majd keresel,
lovas szekéren ballagó időben,
csillog lábaid elé.
Emlékeink végül visszatérnek,
csak felszállunk rájuk, mint egy vonatra,
egymásra ismerünk egy pillanatra,
szemek gyertyái égnek.
Visszajöttem egy kézfogás miatt,
Hogy magammal vihessem melegét,
Karjaimba gyűjtve sok ölelést,
Kezemben hordalak.
Szemsugaradból feltöltekezem,
Pillantásodból erőt merítek,
Utamon magam előtt engedlek
Az Út vagy nekem…
6 hozzászólás
Szia!
Ez az út amelyre lépnél, szinte biztosan előtted áll. Kövesd hát! Nagyon szépen írsz. Teli érzelemmel. Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Kedves Andräs!
Hogy is írta le Youn In-Wan:
"A mosoly és az önbizalommal teli szív biztos út a boldogság felé."
…amikor e kettő veled van, akkor jó úton jársz…
üdv Tóni
Nagyon megkapóak soraid, különösen a két utolsó versszak tetszett!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Szia András! 🙂
Különlegesen gyönyörű, mint mindig. Amikor olvasom a verseid, kis időre el tudok szakadni a gondoktól.
Mélységesen szép! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves András!
Nagyon szép, érzelemgazdag verset írtál. Jó volt olvasni.
Gratulálok hozzá!
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves András!
Szelíd, szép vágyakozó vallomás!
Hát igen…különösen az utolsó két versszak,
Nagyon meghatóak…