Miért ír a költő, szavát miért mondja,
ha gondolatát tolla papírra nyomja,
valami belőle folyton kívánkozik,
dorgál mint a papok, vagy épp imádkozik.
Szerelemről regél, a Holdat csodálja,
elmesél egy tájat, amilyennek látja,
köveket hordoz egy újabb Olümposznak,
hol istenek majd embernek áldoznak.
Ránéz a világra, s jóval többre tartja,
mint aki csak léhán eléldegél rajta,
fáj neki, ha látja mások szenvedését,
s pennával gyomlálja népének vetését.
Azért ír a költő, mert ez az ő sorsa,
neki van a szívén mindenki kolonca,
mélységekbe ugrál és magasan szárnyal,
sír ahol könnyeznek, s dalol a madárral.
4 hozzászólás
Kedves Adrienn!
Jól mondod, ez az életünk… sorsunk…
… s titkon reméljük, nyomunk marad az utókorra…
Remek versedhez gratulálok!!!
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves Tünde!
Köszönöm, hogy olvastad és értékelted.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn !
Nagy igazságokat hordoz a versed, s talán tényleg marad valami az utókornak…
Szeretettel gratulálok versedhez: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm látogatásod és szavaidat.
Ha marad, ha nem, a költő sorsán ez nem változtat. 🙂
Szeretettel: Adrienn