Tegnapelőtt nyilvánosan istent játszottam:
Egy pillanatra behunytam a szemem
És szaggatottan mondtam a szavait,
Megtanultam úgy mozogni, ahogyan ő.
Felhúzta az arcomat, s az én hangomon
Nevetett!
Ideges lettem. Szétszórt.
Tördelte a kezem, rágtam a körmét…
És éreztem a vágásokat a csuklóm felett.
ÉNbe teremtettem, hogy
Belőlem élje meg a világot.
4 hozzászólás
Szia! Jó lett szerintem. Már az első mondat is hatásos: “Tegnapelőtt nyilvánosan istent játszottam”. Olyan, mint egy megszállás. Az egész nekem egy mikro-miniprózának tűnik inkább vers helyett. Üdv.: Zemy
Ez is nagyon jó vers, szeretem amiket írsz…kellően elvont, de még érthető..nem sablonosak a témáid, mindig egyediek, és mindig megtudsz lepni!
Az első sor megadja az egésznek az alaphangulatát, és már elgondolkodtatott…a második felében a váltás -“rágtam körmét”- pedig felfokozza ezt az érdekes hangulatot, amolyan agymosás szerű dolgot éreztem az olvasása közben, s a végén azt kérdeztem magamtól, hogy :”most komolyan..ki vagyok én,kiből lettem?”:-) Tényleg remek vers!
H.
Érdekes, hogy a szavak mennyire többértelműek. Ettől olyan a vers, mint az ablak. Kintről nézek be, vagy bentről ki, vagy magát az ablakot nézem, vagy én nem is nézek, hanem az ablak néz engem? Hú nóz. Ez mindenesetre tetszik, még ha nem is értem mindig 😉
Sok jót,
ANna
Kedves Amigoh!
Engem a hideg kirázott a versedtől. Kissé elvont és érdekes. Jó kis vers.
Ági