Ebben a csendes utcában járok egymagamban, de nem magányosan.
Az egész történelem, a jelen és a múlt velem van gondolatban.
A tó felé nézve a török kort látom. Gályák úsznak a Balatonon.
Én egy mocsárszigeten járok az akkori, a mainál nagyobb tavon.
De a Balaton lassacskán szépen visszahúzódik.
A nagykanizsai vasútnak sínjeit fektetik.
A régi mocsár odébb terebélyesedik.
Ez a Nagyberek. Ezt az érdekes részt ma így nevezik.
Ím, a gazdák hét-nyolc évtizede fenyőket ültettek
díszére a kialakuló üdülőtelepnek.
Amíg itt sétálok nekem ezek a fák mesélnek.
Nagyon szép részei a gyönyörű táj egészének.
A távolban Badacsony látszik.
Árnyképe a Balatonon játszik.
Utcánk nyugaton a tóig vezet
sétára késztetve engemet.
Amíg így ábrándozom, a tó felé emberek mennek.
Hála a jó időnek, Ők nemsorára fürödnek.
Én átadom magam a csendes, sétálva merengésnek,
utána azonnal nekifogok ennek a versnek.