Röpke perc az élet, mint egy pillanat,
ami tovaszáll túl a múltnak ködén,
sóhajnyi rész az időn, mi elszalad.
Óh, bárcsak tudnám, óh, bárcsak érteném!
Szótlanságba hull jövendőt idézve,
mint szelíd ábránd, mi messzeségbe vész,
mit én oly sokszor kutattam becézve.
S az a messzeség mindenkor visszanéz
rám, csillagos éjek hallgatag honán,
miként századokba forrt, elhitt remény.
Óh, bárcsak azt szavakkal leírhatnám,
bár lehetnék értelem tollam hegyén,
mint mondatokban rejlő, élő vigasz,
mint szívekhez értő, bár lehetnék az!
4 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Csodaszép sorok:
"Óh, bárcsak azt szavakkal leírhatnám,
bár lehetnék értelem tollam hegyén, "
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen olvasásod, s ösztönző szavaidat!
Hálás vagyok kedvességedért s jöttödért!
Vigyázzatok magatokra és egymásra életetek
minden napján!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót!
Zoltán Kaposvárról 🙂
Nagyon szép belemélyedés az élet lényegébe!
Minden oldalról tapogatsz,keresel,kutatsz
Bennünk az a sok kimondhatatlan egyszer fényesebben,
máskor alig alig látszóan érinti tudatunk falát
Néha ijedten körülnézünk,nem találjuk magunkat sehol,
Nagyon tetszenek ezek az elmélkedéseid!
Egy örökös izzás,az öröklét után!
Szép napot:sailor
Nagyon szép!
Szeretettel olvastam: Zsuzsa