Az én szemem a messzi távolban kémleli az eget
Gondolataim is ott vannak a felhők felett.
Könnyeimet bárányfelhőbe burkolom
Csendes magányomban esőt fakasztok.
Tudd hogy az eső mely hozzád ér, s arcodon csorog
Nem más mint lelkem keserűsége, fájdalom
Mely túlcsordult csarnokban könnyeket ont.
Nincs napfény, mely szivárványt bont
Bársonyos lepelbe burkol érzelem
Virágkehelybe gyűjtöm könnyemet
Életet adok , öntözöm a rétet
Majd ébredek mikor eljő a végzet
3 hozzászólás
Kedves Anikó!
"N
"Nincs napfény,mely szivérványt bont"
Nagyon szépen kifejezted érzéseidet!
Azokat,melyeket ott legbelül hordozol!
Szeretettel:sailor
Kedves Salidor!
Nagyon stépen köszönöm 🙂