Bárcsak léteznél és csendben átölelnél!
Az élet értelme, nem az egyedüllét.
Nincsenek nagy igények, nem kell nagy választék.
Én vagyok az erő, Te legyél a támaszték.
Vannak dolgok, amiket nem szabad elmondani senkinek.
Dolgok, amiket nem írhatunk le bárkinek.
A szűk a baráti körnek.
Mert kiborítja őket.
A tehetetlenség, ahogyan átfut rajtuk az érzés,
hogy rengetem a világukat és hiába a féltés.
Egyedül vagyok. Mindig egyedül.
S viszem a terheim a vállamon, rendületlenül.
Mond meg mi értelme volt az elmúlt öt évnek?
Úr isten, s már tényleg ötödik éve.
Bárcsak léteznél és csendben átölelnél,
Az élet értelme, nem az egyedüllét.
Felmondtam. Mert nem a körülményeink irányítanak,
Ám, most mi lesz? Munka nélkül ki etet, ki itat?
Te? Te biztosan nem. Ülsz a monitorod mögött az álomvilágodban.
Benne vagyunk nyakig! Az ápolt világ gomba!
Közben alkalmaz ott, egy alkalmazott.
Ki az, ki erre felhatalmazott?
Tudod-e hogy mi az a teher? Az nem egy vonatfajta.
Építeni valamit amiből fent tarthatod magad.
S amiből fent tartod, eltartod majd a családodat.
Eltartott magától Ő is, miközben ölelésre tártam a két karom.
Tudod, azok a hideg ölelések amikor deszka a másik s csak szívet mardos.
(Bárcsak léteznél és csendben átölelnél)
Mardos a reggel is, mindegyik reggel, mert fáj az ébredés.
Hogy az édes méz nem vigasztal csak az éles kés.
Amit szúrnék a szívembe legszívesebben, hogy érezzem hogy élek.
Amikor a magányból kiáltva az ég felé nézek.
Nézek, s kérlek Téged, de hiába, hogy Létezz!
Mindannyian küzdünk és megyünk valami felé.
Talán értelmetlen célok és vágyak… 'Beszép'.
Holott nekem tényleg nem kéne sok, csak az, hogy Legyél.
Helyetted a nyárban aki cirógat azok a szárnyak csak a legyeké.
Hát legyek-é? Mond meg. Mond meg nekem Máris!
Mert Máris a szomszéd volt, s okos volt, ő tudhat bármit!
(Az élet értelme, nem az egyedüllét.)
Bármit megtennék, hogy ne legyek egyedül.
Hogy zavard el a legyeket a hátam közepérül.
Látod, a hátam közepére sem kívánom a világot.
Harcolj lakásért, kajáért, autóért, Te megátalkodott!
Mit lehet tenni? Mit lehet még adni már?
Mekkorát lépjek, hogy felnézzenek rám?
hogy azt mondják jó amit teszek
S ahogy élek az helyes, és remek?
Remek, remegve nyekereg bennem az összes gondolat.
Rengetem a világod, már megint, én balga.
Hogy egy fecske sem csinálhat indián nyarat.
Rengeteg a kérdés és kevés a kárhozat.
Pedig mint egy indián üvölteném a szót,
hogy nem iszom nem dohányzom és nem kávézom.
Jó vagyok ebben a világban.
De Neked csak egy lúzer, hát lúz er a Pecsába!
Bárcsak léteznél és csendben átölelnél,
Az élet értelme, nem az egyedüllét.
Nincsenek nagy igények, nem kell nagy választék.
Én vagyok az erő, Te legyél a támaszték.
2 hozzászólás
Kedves Sikka!
Szenvedélyes és szomorú alkotásod. Egy társadalmi kórkép a mai világról…
Szebb napokat!..
Szeretettel olvastalak: Lyza
Kedves Lyza!
Tudom, hogy ez nem vers. Nem tudom megfogalmazni az érzést, csak jó kiírni és tudni, hogy elolvasta valaki.