Tátong egy barlang, távol a fénytől.
A kétség, mint éji fuvallat,
zengedez nyirkos csarnokán.
Itt nem laknak, csak lomha denevérek.
S én csakis tőlük… tőlük nem félek.
Ördögi gúnyába száműzött ártatlan angyalok.
Irigységet, versengést, bűnt nem ismerők.
Mégis, az élet a legdémonibb
maszkot húzta rájuk.
Ezért lett az én lelkem épp az ő hazájuk.
Halld! Lágy zsongású ének hulláma sír a légben;
csak sóhaj az, mi zönge szárnyra kél.
Egy sötét barlang titkos kárhozat-lehelete,
melyet nem érthet senki más,
csak ezernyi rút denevér.
4 hozzászólás
A vers közepe a csúcs, nem tudom, hogy úgy értelmezem ahogyan te.Az eleje nyit/megy a hegyre/ a vége pedig bezár.Tetszik, ahogy kintről bevezetsz s érezteted, hogy még mindig a barlang lakott nem üres "Ördögi gúnyába száműzött ártatlan angyalok"-kal.
Szia, Andi!
Köszönöm a figyelmedet, és örülök, hogy fölfedezhető a térbeli áramlása a versnek.
"Ezért lett az én lelkem épp az ő hazájuk". A barlang metafora, és a magányos, a világtól elfordult ember lelkét jelképezi.
Örülök, hogy benéztél ide is.
Üdv: Laca 🙂
Szia Laca!
Érezhető a rejtett párhuzam az ördögkinézetű angyal-denevérek és az angyali emberek között, akik sokszor az élet terhe alatt válnak megkeseredetté, morcossá, de belül tiszták maradnak… vagy akiket a bűnös, galád külvilág igazságtalanul démonizál, hogy elterelje a figyelmet saját démoni mivoltáról. Kifejező vers.
Üdv: Attila
Szervusz, Attila!
Szavaidból kiérzik a belelátás és a tapasztalat. Biztosan nem véletlen, hogy épp ezt a verset szólítottad meg. Örülök, hogy itt jártál, köszönöm a figyelmedet.
Üdv: Laca 🙂