Ebben a szimfóniában csak négy és fél akkord zengi majd el a megkopott energiák szólamait.
Belesűrítve az akusztikus csendbe
a rejtjeles csillagmezők villódzását
egy fenséges albatrosz utolsó vészjelző énekét. A minden és semmi hanyatlását,
a fekete-fehér megszeppent határvonalait.
Arcodra pirultan az utolsó délután varázsát,
amikor a vérző nap alkonyba bukdácsolva tűnik a barna dombok mögé. Mert ebben a szimfóniában halnak meg a hangjegyek, némaságba esnek a legszebb hangú hangszerek. Ne várjatok egy újabb reqviemre! A zene, e dimenzióban egy időre elvétetett…