Úgy futott át rajtam
hangod bántó éle,
mint utolsó akkord
halkuló zongorán.
Döbbenten fogadta
lelkem sajgó énje,
s feláldoztam némán
belső csend oltárán.
Magamba temettem
könyörtelen voltát,
tudtam, nem segít már
semmiféle óhaj.
Megértettem akkor
szavaidnak súlyát,
nem volt rá felelet…
Csupán csak egy sóhaj.
Belső csend
By Judit
10 hozzászólás
Kedves Judit!
Nagyon átjött a csended, tökéletesen írtad le. Éreztem már hasonlót, amikor az ember ordítani tudna, de nem teszi, inkább elkerülvén a fulladást, sóhajt egyet. Nehéz érzés, és tetszett ahogyan megfogalmaztad.
Gratulálok!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Szívből köszönöm!
Szeretettel, Judit
Amikor az a belső csend beszél, jelzésértékü. Ami felszakad a sóhaj, abba minden benne van. Szép a versed Judit!
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
A belső csend a mi menedékünk…
Köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Egyszerű és tiszta vers. Átjött a belső csended. Örömmel olvastalak újra.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági, én pedig örülök, hogy olvastál!
Köszönöm, Judit
Szia Judit! 🙂
A kezdő hasonlatod megigézett. Úgy jelenítetted meg, hogy füllel is jól érzékelhető, ez nagy dolog. Szeretem megélni az ilyen zenei képeket.
A válaszreakció is kifejezetten tetszik az ezt követő sorokban. Jól építetted fel a verset, a zárásban pedig csöndességével üt.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nagyon örülök, hogy elolvastad. Köszönöm!
Szeretettel, Judit
Néha a csend hangosabb, mint egy kiáltás. Néha üvölt a csend… Átérzem soraid.
Üdv.: Phoenix
Így igaz kedves Phoenix.
Köszönöm, Judit