Mondd, hol lakik az Isten?
Benned és bennem kellene, hogy éljen,
ahogyan másokban is…
-hisz vagyunk, mint Istenség-
… hiába keresem, valahol a ködbe veszett…
Nincs nyugalom ezen a Planétán,
maga az Ember is elveszett.
Mindenkit hajt a vágy,
melyben néha megbújik,
de Otthonát nem leli,
-zavarba ejtő kuszaság-
de ennyi csak az élet.
Néha rám tör az elégedetlenség,
és elindulok megkeresni Istenem,
bőszen nyitogatva az erkölcsösség
titkos ajtóit, hol nem vár más,
csak ezerszer olvasott közhely,
légből kapott bölcsességek hada,
s tudjuk jól, nem élhető,
ahogyan a mindennapok sem testvágyódás nélkül.
Fogaim közt tartom lényed ízeit,
-hisz mindig éhes vagyok-
pedig nincs szerelem…
… az csak szivárvány-illúzió…
s veled élem a „természettörvényeit”.
… mert szemeidben látom, ahogyan
a pókháló-erek szerte futnak,
hogy izzó gondolatokká érjenek,
a mögöttük megbújó agytekervényeken,
gyönyört élni, ahogyan mással nem lehet.
7 hozzászólás
Kedves zuzmara!
Bár sorsképek a kategória,
Mély vallomás minden szava…
Csodaszép versedhez szeretettel gratula!
Kedves Dóra!
Igazán köszönöm, hogy a olvastál!
Megtisztelő véleményed….
Szeretettel láttalak: Tünde
Gyönyörű vallomás! Köszönöm, hogy olvashattam. Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Én köszönöm az olvasást!
Szeretettel láttalak: Tünde
Régen voltál kedves Tünde.
Most örülök, hogy elhoztad nekünk ez a csodaszép költeményedet.
Szeretettel gratulálok: Ica
Drága Ica!
Igen rég voltam… az gondoltam ez nem az én utam, de az élet bebizonyította, csak ez és nem más az én utam…
Nagyon örültem látogatásodnak!
Szeretettel: Tünde
Kedves zuzmara! Tetszik a versed, ismerősek ezek a kereső, tépelődő érzések, gondolatok.
Szerintem Otthont keresünk mindig, bizonyosságot, és ahogy írod csak búvóhelyet találunk, ami néha a szerelem, de néha pusztán a testi vágy. Emberlétünk fogság is egyben, ami ellen állandóan lázadozunk.
Üdv: Kati