Beszáll az ablakon a temetőillat;
langyos, őszi szél temeti a múltat.
Van, aminek múlni kell,
van, ami soha el nem múlhat.
Mert múlnia nem szabad.
Ne temesd a szavakat,
csak tedd el őket télre!
Bátran, ne félve… Megmarad!
S vannak törvényszerű dolgok:
megtörténnek veled, mert ez a dolgod;
azért vagy most szomorú,
hogy később lehess boldog.
Hinned kell, hogy egyedül is van élet,
s tudnod, hogy az egyedülléted
érted van. Hogy megtanuld:
erős vagy. Nincs mitől félned!
Eljön az idő, mikor mindent értesz;
elengedni semmit nem féltesz,
s boldog leszel magadban:
akkor minden szép lesz.
Ő ott fog állni előtted,
s csodálja majd erődet;
szerelmesen téged nézve
Kér szemeivel első csókot tőled.
Ragyogtok ölelkezve ketten:
mámorban, önfeledten;
ajtód nyit neked, s beenged
Haza találsz végre a végtelenben.