Helena
Mikor szemed tüzét
felém küldöd,
ajkad néma
nem beszél…
a gondolat mi véle éled,
égő vágyadról mesél.
Szemed sarkában
szunnyad a ránc,
s megül mögötte
a titkos gondolat,
pajkos mosolyod
mit véle küldesz,
kínálja már ajkadat.
Mást is látok….
ha alámerülve
mélységét kutatom,
leszállok bódultan
tüzednek kútjába,
s már én is akarom.
Majd visszatérve
tekintetünk bilincse
minket már rabul ejt,
beszél a szemünk,
s értjük már egymást,
néma ajkunk mit is rejt.
6 hozzászólás
Kedves Helena!Ez egészen egyszerűen:tökéletes!Minden szempontból.Üdv!Taliana
Kedves Taliana köszönöm szépen.
Örülök, hogy elnyerte tetszésedet.
Üdvözlettel: Helena
Nagyon szép vers.
Szépen csengő rímek, remek.
Üdv: József
Könnyed stíluban írt versed dallamosan csngő, jó volt olvasni.
Érhető, szép magyarsággal fogalmazod a versedet is, ami sokat jelent.
Szeretettel: Kata
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmeteket.
Akkor lenne teljes az örömöm, ha lehetőség lenne hangos vers formájában is feltöltenem.
Nagyon szeretem a verseimet felmondani, sőt videós változatban is el szoktam készíteni.
Ez a versem ebben a formában is elkészült.
Ide mikor lehet feltölteni, meg tudná-e valaki megmondani?
Szép! A szemek beszéde lenyűgöző, a tekintet árulkodik, némán.
Szeretettel:Selanne