A fájdalmam irdatlan és kis híján halálos volt.
A betegség megölte majdnem mindenem az életem, a reményem.
A kegyetlen küzdelmet sokszor feladtam s néha egy könnycseppért,
egy nézésért egy érintésért s más szívekért maradtam.
Lassan, mint a vihar előtti szél jött vissza a remény, s suttogta halkan
itt vagyok csak várj a bajban, s elérlek remélem,de sok a gond az életben.
Vártam, bár már azt hittem, hogy betegségem soha fel nem adja.
S bár tudom az enyém még bennem lapul, felette állok és talán rajta is maradok.
A gyógyulás új szemeket adott, s már mindent másképp látok.
Más lett a szeretet és más a barátság, s a szerelem sem már egy járvány
Más a reggelem, a napom, a boldogságot egy egyszerű élettől kapom.
A végtelenből véges lett s az elérhetetlenből elérhető.
A remény ami bennünk él kialudhat, de újra lobbanva új életet hozhat.
4 hozzászólás
Szia! A gondolat érdekes, a győzelem a betegség felett és a remény megjelenítése szép, de a forma nekem nem jön be. Azért, mert szakaszokra van tördelve, én ezt még nem találom versnek. Kicsit olyan, mintha csak azért írtad volna vers formában, mert nem merted/tudtad/akartad prózába önteni a mondandódat. Lehet, úgy jobb lett volna. Üdv, Poppy
Szia Poppy !
Hát nem a legjobb művem,de prózában nem hinném,hogy olyan jól le tudtam volna írni mint így.Természetesen ha prózába írom mindenki x esetet jegyez meg y tanulsággal,viszont egy vers x érzéseket,y gondolatokat és tanulságokat szolgáltat.
Egy jó prózai mű megmozgatja az agyat,de töbnyire a mű végére ez abbamarad,míg egy jó vers hosszú távon agyat mozgat,miután elolvastad még utána is.Nem nagyon akartam ezt a művem megjeleníteni,de elkészült,megérdemli a nyilvánosságot még így szakaszosan is.
Szoktam is mondani ,hogy egy mű amint elkészült és aláírtam,onnantól kezdve jogai vannak.
olvasd más műveimet is találsz nem ennyire szakosat 😀
Üdv:Metal Koala 🙂
Drága Metál Maci Barátom!
Nos az élet ezen részéről, nagyon keveset beszélgettünk:(Sajnos!Kell, hogy tudd, ÉN NAGYON ÁTÉREZTEM MINDEN SZAVAD!A betegség nem válogat, tarol, és amikor az ember fellülkerekedik minden kínján, belőle csak cafatokat hagyva magában, akkor sok nagyon sok minden átértékelődik.
Máshogy látunk, érzünk, élünk.Értékesebbek a mindennapok, és örülni tudunk olyan dolgoknak, mik mellett amúgy régen elsiklott tekintetünk.Gyönyörű a versed, valós, és életképekkel megrakva!Nagyon megfogott. és a lényeg az utolsó sor!!!!!!!!!!!
Ölel Kriszti barátnőd!
Kedves Attila!
Átérezhető a versed! A betegség nem mindig a testet ragadja magával, a lélek is haldokolhat. Ráadásul sokan nem is tekintenek rá akkora odafigyeléssel, mint ami kijárna ezeknek a bajoknak!
A lényeg az, amit megírtál! Ha felépül az ember végre a halálos kórból, valóban megváltoznak az addigi értékrendek. Nem keressük többé az elérhetetlent, amitől boldogságot remélünk. Lehajolunk érte a porba, ha kell, magunkhoz öleljük és soha nem eresztjük többé!
Érdekes írásaid vannak. Tetszik az egyéniség, amit nem tagadsz meg csak azért, hogy érthetőbb legyél!
Gratulálok szeretettel: Falevél.