Parancsra lélegzed a bölcs vonatok zaját
Mert annyiszor tépte már Tanító a haját
Nem félt a döbbenettől szavaira kelve
Mint lézengés útra talál kedvére telve
A negédes sűrűségbe hátára dobva magát
Nedvesítve sokáig hordozott bősz sarát
Betűre váltván más verseit, örök igazság
Cipelődik torz hátán, lerombolt barátság
Ez az Értő és Tudó közt, vonatok kínja
Ha egy vak vasutas keze a vészféket bírja
Az állomás lendületével dől össze utas
És csomagja, „ember, most aztán tolass”
Ki nem váltott jegyed messzire ér: te nem!
Láttál oly mogorva alakot, kit e föld terem?
Lángoszlopok vidéke, tóba merült képek
Hol gyomra és virágra egyformán léptek
Csillaggal kent arccal kettétépik lapjaid
Megmossák zöld kútjukban seb-karjaid
Tisztaság csobban aztán bőrödön, felejtik
Hogy csíp eső a húson, inkább ők teremtik
A keményebb csontba fűzve ajándékukat
Híva a Semlegességet, szép barátnéjukat
Mint mozdíthatatlan állványt, vonva köréd
Amin fejed még párszor összetörhetnéd
Ha majd szólnak „felejtsd el, eridj haza,
Elég mára belőled, másnak is van baja”
Kóborolsz majd aknák fenekén, odúlakó
Nem vagy már nekik olyan szórakoztató
Köteles társadalom fattya nótáját zúgja
Talán néhány patkány majd utána búgja
Sarkokon rágódik unalmat tettetve szemein
Bár visszhanggal jár az „értetlenek” telkein
Ősz fején neki nem fogott az odavetett cafat
Nem gyűlt szekrényében a felesleges kacat
Büszkén ürítené poharát, bár már rég üres
A gúnya, amin fekszik múlt eszméktől rühes…
Inkább legyek romlott Istenkáromló, konok
Mindig magáét kapni akaró, gyermekkorok
Büszke tisztelője, kisírva mind újabb baglyait
Magába és másba is bőven mártva cél-karmait.
Legyek ráncban is makacs kiskorú egyén
Kinek még nem nőtt varrat hódító fején
Mint sárkányait áruba bocsátó, üzleties cafka
Ki már vászonnal válaszol a legdurvább karcra
Legyek bár mesébe vett örök árny, borongó
Sziklás tájba túl mélyen elveszve lovagló
Lidérc fény mocsarakon ütemesen himbálózva
Vég nélkül idegen, másra gondoló, pislákolva
Kóborló, hirtelen télbe borult, fakó énekmondó
Mint szlogennel felszerelt üres mindent tudó
Saját szekrényével kereskedő, alkura kényszerült
Adózó varjú, kinek önbecsülésére is pénz került
Hiába parancsra szívjuk a bölcs vonatok zaját
Nem szedi össze az, aki már kitépte a haját
Egy lézengő halott többet ér sokak szemében
Mint az, aki sárkányokat rázogat elítélt kezében.
5 hozzászólás
Hát, Flex, megint jól feladtad a leckét! Először elolvastam, majd mégegyszer, nagyon aprólékosan. Szerintem megint nagyon látomásos, összevissza és érthetetlen (de nem rossz értelemben), úgy érzem, hogy a verseid mostnában már mások, mint régen, pl. a Bércek szele vagy ezek. Valami olyanra asszociáltam, hogy a vonatút lehet az élet, az állomás egy állomás az életben, az odúlakótól eszembejutott az Odúlakó, és így megint az a régi, szegény, lecsúszott orosz világ, amiről tanultunk, de mintha lenne valami társadalmi vagy politikai aktualitása a versednek. De nagyon érdekes az egész, nehéz. Hát, nekem “így jött át”. 🙂
Üdv. Zemy 😀
Hi Zemy!
Nah, oké. Tudom kissé összevissza lehet a versem, bár ez nekem sokszor nem jön le, mivel az én fejemben egyik a másikból következik, vagy legalábbis egy ugrásra vannak egymástól az ok-okozatok, vagy mit is írtam. Itt, legalábbis ahogy én próbáltam leírni, a vonatút nem az élet, mert pl. akkor nehéz lenne megoldani a tollatást, de ez mindegy is. Viszont lenne egy kérdésem: Honnan jött az, hogy a verseimről neked mindig az Odúlakó jut eszedbe, mármint tom hogy most leírtam, de nem rá gondoltam, mármint a jellemére inkább, mint oroszhonra. Azaz, mért kötöd hozzám, vagy nem is? Huh. Nem asszem ez tényleg nem a társadalom, sokkal inkább a saját problémámról szól. Pol. meg nincs benne, de… izé, szöszmösz, gondolom erre azért gondolhattál mer’, mondtam, hogy írtam egyet és prob. megjelentettni. Nah, ennyi. Köszi a hozzászólást.
Üdv Flex.
De jó,hogy erre az össze-vissza dologra figyelmeztetsz, figyelni fogok rá ezentúl. Márha sikerül.
Nem tudom miért, ne is foglalkozz vele. A XIX. sz. rettentően rossz hatással van rám, ennyi az egész, és most képzeld el, hogy milyen régóta ezt vesszük irodalom órán. Most meg törin is (végre valahára …), úgyhogy képzelheted, milyen ez an egész. Hát igen. Nehéz idők voltak.
Hát igen, nehéz idők. Mint ezek a mostaniak. Tudom, rám is nagy hatással volt a XIX. század, ezért is kérdezgettem. Hey, asszem elolvastam valamit az első hozzászólásodban, uh, mind1. Ok. jah, ipari forradalom=dögunalom. Mit keresünk mi itt? Mint már kérdeztem, remélem nem mi tehetünk róla, de ha igen is, azért remélhetőleg ki fogjuk húzni még egy darabig.
Barátod: Flex