Minden ősznek vége van a nyárban,
riadt gallérban rejtőző néma lázban.
Tintával festi át fehér lapnak aranyát,
tengerparton homoknak zátonyát.
Csillárok árnyékában büszke tekintet,
foltozott elhervadt néma merénylet.
Elszámolva némán a lépcsőt lapozva,
kergetőzik az ősz zománcos szalonban.
Buta elfeledett ócska vadonban.
Ahogy a tinta feketéből bíborba vált,
temető ölelő karja elhagy a tavaszban.
Nyárból ősz, tél után tavasz érkezik,
a bíbor alkony az ősznek regél.
Harminckét rózsával emlékeket zenél.
Ahogy a falevél egy kastélyhoz elér.
Bíbor nyár
By Alkonyi
4 hozzászólás
Kedves Alkonyi!
Nagyon mély gondolatok,szép formában!
Értelmét keresik a létezésnek és a körforgásnak!
Egy nagyon értékes írás!
Gratulálok:sailor
S
Ui
Szép napot
Kedves sailor!
Ahány ember, annyi új szemlélet.
Tetszik, hogy kreatívan fogod meg a versem értelmezését.
Más üzenete van, de örülök neki, ha egy olvasó mást is meglát a versben.
Köszönöm, hogy olvastál 🙂
Szép estét kívánok!
Üdvözlettel: Alkonyi
Tisztelt Alkonyi!
Nehéz ügy véleményt írni Ön verseihez, csak sajnálom azokat, akik nem olvassák, meg azokat is, akik nem értik. Megragadott verse első sora: „Minden ősznek vége van a nyárban,” De a többi sora is elbűvölő. Kérem, ne kímélje a tollat, tintát, írjon még sok jó verset inkább!
tisztelettel: túlparti