Csak hallgatod a bluest, és érzed, ahogy húz
Magával, le a mélybe, bánatba, sárba és vérbe.
Csak hallgatod a bluest, és érzed, ahogy él,
Az ereidben lüktet, nincs már test és vér,
Csak a blues, bánat és fájdalom, önmagad
Siratása, feláldozásod az oltáron.
Csak hallgatod a bluest, és érzed, ahogy tép,
A gitárszóló kését döfi beléd – kivégez,
Megsemmisít, átveszi minden más helyét,
S mikor a dalnak vége, összetör s lelép.
Csak hallgatod a bluest, de már nem érzel
Semmit, s így is maradsz, míg Ő el nem jön érted.
Csak hallgatod a bluest, mert itt volt ugyan,
De az már elmúlt, megint magad vagy, s a „dirty blues”.
Csak hallgatod a bluest, és érzed, ahogy húz
Magával, le a mélybe, bánatba, sárba és vérbe.
Csak hallgatod a bluest, és érzed, ahogy él
Benned, s ha az nem lenne, nem lenne már életed sem,
Mert itt hagyott, el kellett mennie, s vitte
El magával azt, amit behozott ide.
Csak hallgatod a bluest, és érzed, ahogy tép,
Legbelül marcangolja még annak helyét,
Amit Tőle kapsz, s hevül, elevenen éget el,
Mert ha Nélküle nem érsz semmit, pusztulj csak el.
Csak hallgatod a bluest, s az lassan legyőz,
Ha nem érkezik időben, biztos, hogy megöl.
1 hozzászólás
Szia Yena!
Halgattam, s olvastam blues-odat! Nagyon tetszett!
Az Útkereszteződések c. film jutott az eszembe:)! Nézd meg, ha nem láttad még…
Szeretettel: Falevél