Bocsánatul

P. R.-nek, hosszú évek távlatából

Megütöttelek.
Tenyerem nyoma sziget volt
bőrödön.
Sosem tettem még ilyet.
Vállamba hasított a bűntudat
és marcangolt, mint az alkonyat,
széttépett. Kettő
vagy három felé,
s a vérem csordogált
lábaid elé, csókot rajzolt
forrón a porba
s írta, szerencsét
belőled sodorna
ha hagynád.
Életed szárnyát
nem tudtam letörni
így tudtál szeretni
így, hogy ne is legyél
ne legyél nekem kenyér
vagy víz mit iszom
ha alszom
párna
két karod ha zárna…

Semmit nem kértem én
és nem is szóltam soha
csak néztelek
és mennyire féltelek,
szólni nem merek
csak kísértelek
beléd zengem az álmot
amit az úton
ha látok
felveszem
és a porból
kiemelve
egy átkozott korból
de…

Látod, mennyit beszélek
holott zenghetne ének
és fények
te már tovább is táncolsz
üvöltesz, lángolsz
én pedig nézek utánad
s lelkem őrzi a bánat
pallosa,
bűntudat vándora
mert bőrödön
sziget volt tenyerem nyoma.
Megütöttelek,
pedig nem szabadott
még csak hozzád érnem sem.
Soha.