Bágyadtan bóbiskol a hóborította békés táj,
Orgonasíp koldul a szemekbe könnyeket.
Leragad a fáradt selymesen pillantó tekintet,
Duruzsol a tűz a kandallóban békésen.
Olyan, mint egy festmény: csodás, megható, varázsfényes,
Gondokat ma kasmír takaróba burkolja,
Kortalan lesz a lélek eme meghitt pillanatban.
Ablakon gyémántszínű jégvirág kukucskál,
Reményt, hitet, szeretetet, békét hozza hajnalban.
Álmos a föld, lassan álomba szenderül, még
CSodát csilingel egy csöppnyi madárka csengő hangja.
Orgonázik a szelíd szél, suttog harangja.
NYugalmat hint egy égi üzenet, reánk telepszik,
Tél van, alszik a táj, a szív meg felmelegszik.
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsanna!
Nagyon szépen megfogalmaztad a karácsony lényegét. A fő mondanivaló egy mondatodban benne van:
"Gondokat ma kasmír takaróba burkolja,"
Igen erről szól a szeretet ünnepe.
Üdvözlettel: János
Köszönöm szépen kedves szavaid és az olvasást kedves János! 🙂
Kedves Zsuzsa!
Békét sugárzó, szép ünnepi versedhez szeretettel gratulálok!
Kellemes ünnepeket és sikeres újévet kívánok.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica! Köszönöm szépen kedves szavaid és az olvasást 🙂