Boldogság

Mellettem fekszel, két karod átölel,
Köszönöm neked, hogy melletted boldog lehetek.
Szemedben olvasom sorsom
Mosolyodban hallom hangom.

Egyetlen szavad megöl,
Megéget a gondolat, hogy el kell engedjelek.
Féltem a múltat, remélem a jövőt
De Te vagy jelenem, engedd, hogy örökké tegyem!

Féltem az időt, hogy karunkban összetörik,
Szétszórja fehér kristályait.
Fogd meg a kezem és fogd fel vele az időt
És kérd, hogy soha ne engedjem el!

Őrizni fogom a porszemet is,
Ha az Rád emlékeztet, és tudom
Az drágább lesz, mint az életem.
Nem engedhetlek el, tudod?