A fák

Ott álltak aznap is, mint bármikor –

Az állandóság smaragdzöld szobrai.

Társalogtak egymással, megvitatták,

Mennyi autó jár erre mostanában,

S milyen rossz itt a levegő…

Nekik mondta el bánatát,

Mint már annyiszor. Ők csak

Álltak és néztek, ezer láthatatlan szemükkel,

­Hangjuk, ha volt, talán keveredett a széllel.

Mondta, mondta, mi történt megint,

Úgy festett, bólogatnak, bár talán csak ő

Képzelte így, s a levelek rángása nem

Volt több, mint a vegetáció puszta közönyének

Ember számára érthető módon való közlése…

Ám nekik mondta el bánatát,

Hisz legalább végighallgatták,

És a bölcs tanácsok mindig elmaradtak.